Vegyesen indult a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első óra végére 134 213,07 ponton állt. Az OTP emelkedett. A Richter, Telekom és a Mol csökkenéssel indította a napot. A Wizz Air részvényei a Ryanair igazgató csütörtöki bejelentését követően zuhanni kezdtek és ma reggel 6 százalék feletti mínuszban áll. Az OPUS és a 4iG emelkedéssel indult. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt.

Vegyesen indult kereskedés a pesti börzén. Forrás: BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,93 pontos emelkedéssel, 134 803,94 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan erősödött. Az index a nyitást követően gyengült és az első órát követően 134 213,07 ponton állt.
Az OTP emelkedéssel kezdte a kereskedést. A Mol árfolyama viszont gyengült ma reggel. A Mol megerősítette, hogy csütörtökön kőolajat vett át a fényeslitkei és a budkovcei szivattyúállomásokon, ezáltal a Barátság vezetékrendszeren keresztül történő kőolajszállítás újraindult. A Richter pirosban kezdett. A Telekom árfolyama is csökkenéssel indult. A Wizzair részvényei 6 százalék feletti zuhanással kezdték a napot. A háttérben a Ryanair vezetőjének csütörtöki bejelentés állhat, miszerint az olajár robbanás miatt több fapados légitársaság is csődöt jelenthet. Ezt követően a részvények a londoni tőzsdén esni kezdtek. A 4IG részvényei 0,44 százalékkal, az OPUS 0,3 százalékkal emelkedett. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárdnál járt az első óra végén. A csütörtöki záráshoz hasonlóan indult a kereskedés a pesti börzén.
A részvények pénteki reggeli indulása
Mol: Az olajvállalat árfolyama -2,17 százalékkal csökkent és 4 138 forintra lépett a reggeli időszakban.
OTP: A részvény ára +0,19 százalékkal emelkedett és 41 490 forintra került.
Magyar Telekom: Az árfolyam -0,16 százalékkal csökkent és 2 504 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,60 százalékkal gyengült és 13 060 forinton áll.
4iG: A részvény árfolyama +0,44 százalékkal emelkedett és 2 288 forinton áll.
A részvénypiac forgalma 5,2 milliárdnál járt az első óra végén.
A részvények csütörtöki esti zárása
OTP: Csütörtökön az OTP-részvények ára 780 forinttal, 1,85 százalékkal 41 400 forintra esett, forgalmuk 28,7 milliárd forintot tett ki. Az árfolyama tovább csökkent, a következő szint 41 030 forintnál látható.
Mol: Az előző nap a Mol árfolyama 6 forinttal, 0,14 százalékkal 4230 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam 4 227 forintos ellenállással küzd, szignifikáns áttörése esetén 4350 forintnál lenne a következő akadály, míg 4 100 forintnál támasz látható.
Richter: Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,5 százalékkal 13 140 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el. A jegyzése visszaesett a 13 240 forintos szint alá, a következő támasz 13 010 forintnál látható a grafikonon.
Magyar Telekom: Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,24 százalékkal 2508 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. Az árfolyam viszont tovább emelkedett, a következő ellenállás 2557 forintnál húzódik.
A BUX indulása az elemző szerint
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1509,23 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 134 799,01 ponton zárt csütörtökön.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Unsplash