2024 október 04

BörzeZárás 2024 Szeptember 25. – A negatív nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a magyar
tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 820,18 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 74 378,07 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 21,0 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, jó hangulatban kereskedtek szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX emelkedése szembe ment a nemzetközi trenddel, a külföldi tőzsdéken csökkentek az indexek. A nemzetközi piacok csökkenése mögött az állhat, hogy az elmúlt időszakban érkezett jegybanki iránymutatások arra utalnak, kevésbé vannak jó állapotban a nyugat-európai nagy gazdaságok, vélhetően szűkül a munkaerőpiac is, emiatt a korábban vártnál kevésbé intenzív gazdasági növekedés várható – fejtette ki. Hozzátette, a Budapesti Értéktőzsdén főként a defenzívebb, kevésbé ciklikus részvények teljesítettek jól. Leginkább a Richter tudott emelkedni, több mint 2 százalékkal, emellett jelentősen növekedett a Magyar Telekom árfolyama is. Az OTP árfolyamára az is hatott, hogy a társaság saját részvényeket vásárol.

A Mol 8 forinttal, 0,3 százalékkal 2676 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 225 forinttal, 1,2 százalékkal 18 950 forintra nőtt, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1048 forintra emelkedett, forgalma 773,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,04 százalékkal 10 990 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6723,59 ponton zárt szerdán, ez 44,71 pontos, 0,67 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.