2024 június 21

BörzeZárás 2024 május 23. – magas forgalommal zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,43 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 68 319,51 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy csütörtökön jó hangulatban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén magas forgalom mellett.

Az OTP és a Mol részvényeinél csütörtökön volt az utolsó kereskedési nap, amikor még a szelvényeknél a 2023. évi osztalékra való jogosultságot figyelembe veszik – tette hozzá az elemző.

Kifejtette, Európában vegyes képet mutattak a tőzsdék, az Amerikai Egyesült Államokban emelkedés jellemezte a részvénypiacot – ismertette a távirati iroda.

Tőzsdei részvényárfolyamok

A Mol 26 forinttal, 0,85 százalékkal 3044 forintra csökkent 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,73 százalékkal 18 010 forintra erősödött, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 1,56 százalékkal 978 forintra nőtt, forgalma 448,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 1,7 százalékkal 9255 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6151,02 ponton zárt csütörtökön, ez 1,97 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép forrása: Shutterstock