2024 június 17

BörzeZárás 2023 december 14. – Kirobbanó forgalom, történelmi csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1592,89 pontos, 2,71 százalékos emelkedéssel, 60 475,92 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 23,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy kirobbanó forgalom és emelkedés jellemezte csütörtökön a magyar tőzsdét. A BUX 2,71 százalékos emelkedésével pedig felülteljesítette a nemzetközi piacokat. Úgy vélte ennek hátterében részben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) legutóbbi kamatdöntő ülése áll, amely után a Fed elnöke azt mondta, hogy a következő lépés a kamatcsökkentés lehet és a testület által várt kamatpálya is egy jelentős csökkenéssel számol jövőre. Mindez a dollár jelentős gyengülését váltotta ki, ami a részvénypiaci hangulat javulását okozta – közölte a távirati iroda.

Ezen felül emlékeztett arra a szerdai hírre, amelynek értelmében Magyarország hozzájuthat 10 milliárd eurónyi európai uniós fejlesztési forráshoz. Továbbá kiemelte még, hogy az OTP célárfolyamát a JP Morgan és a Goldman Sachs is 20 ezer forint fölé emelte. Mindezek a jó hírek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az OTP árfolyama a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 4,57 százalékkal nőtt, és a többi blue chip is jelentősen erősödött – mondta az elemző. Arra is kitért, hogy a Moody’s Investors Service felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a Mol besorolására érvényes kilátást csütörtökön. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntéssel egy időben megerősítette az olaj- és gázipari cégcsoport befektetési ajánlású, „Baa3” szintű osztályzatát.

Tőzsdei részvényárfolyamok

A Mol 20 forinttal, 0,72 százalékkal 2816 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 685 forinttal, 4,57 százalékkal 15 690 forintra nőtt, forgalmuk 17,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 3,41 százalékkal 667 forintra emelkedett, forgalma 790,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 185 forinttal, 2,13 százalékkal 8870 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5210,23 ponton zárt csütörtökön, ez 11,65 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Borítókép: Shutterstock