Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,27 százalékos eséssel, 38 614 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0.43 százalékkal csökkent. A pénteken már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,99 százalék, a tajpeji börze pedig 0,16 százalék mínuszban fejezte be a napot. Nyolc […]
Az Egyesült Államokban 4,7 százalékkal csökkent az új lakások eladása áprilisban az előző hónaphoz képest. Így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 634 ezer volt – derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból. Az elemzői konszenzusban 680 ezres szám szerepelt áprilisra. Egy hónappal korábban, márciusban 665 ezer volt az egész évre kivetített értékesítési […]
Az euróövezetben több mint kétéves csúcsra javult májusban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint. Az euróövezetben az áprilisi, szintén több mint kétéves csúcsot jelentő mínusz 14,7 pontról mínusz 14,3 pontra, 2022 februárja óta a legmagasabbra emelkedett a fogyasztói hangulatindex májusban, azonban még így […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,43 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 68 319,51 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy csütörtökön jó hangulatban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén magas forgalom mellett. Az […]
Ukrajna helyzete egyre kritikusabbá válik, ahogy az orosz csapatok folyamatosan nyomulnak előre. Az ukrán védelem napról napra egyre nehezebb helyzetben találja magát. Putyin célja, hogy a tavalyi ukrán ellentámadás alatt elvesztett területeket minél előbb visszafoglalják. Az elmúlt hónapokban jelentős sikereket értek el, hiszen stratégiai fontosságú területeket foglaltak vissza. Háború – Hét halott a brutális […]
A Volkswagen 2019-ben dobta piacra a Golf jelenlegi, nyolcadik generációs szériáját. A németek kicsit átgondolták a modellt, kapott egy ráncfelvarrást. A hvg.hu beszámolója szerint megkezdődött a felfrisített Volkswagen Golf hazai forgalmazása. Több mint 10 millió forintot kell kifizetnie annak, aki ilyet szeretne venni. A faceliftes Golf 10,4 millió forintról indul, ötajtós kivitelben. Ennyiért a Prime […]
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hat órakor jegyzett 386,76 forintról 386,45 forintra gyengült 18.15 óra előtt, napközben 386,19 forint és 387,79 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 390,49 forintról 390,29 forintra csökkent, míg a dolláré 357,09 […]
Megfontolja a kivonulást Romániából az E.ON energiaszolgáltató – jelentette ki Leonhard Birnbaum, a vállalat vezérigazgatója az Athénban zajló Eurelectric Power Summit 2024 konferencián. „Számba vesszük az összes lehetőséget. A kérdés az, hogy a kockázatok és a hozamok indokolják-e az ottani tőkénket” – idézi az economedia.ro Leonhard Birnbaumot szerdán. A cégvezető szerint a bukaresti kormány által […]
A világ biztosítói 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el tavaly, ami az elmúlt három év alatt 21,5 százalékos növekedés – közölte az Allianz biztosító. Az inflációs rátával korrigálva a biztosítási díjak 0,7 százalékkal nőttek 2020 óta – tették hozzá. Nominálisan a 2023-as év volt a legjobb a biztosítási díjakból származó bevételek bővülése szempontjából 2006, vagyis […]
Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma áprilisban. Az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) szerdán közzétett adatai alapján szezonális kiigazítással, évesítve az előző havihoz képest 1,9 százalékkal, 4,14 millióra csökkent a használtlakás-eladások száma az Egyesült Államokban áprilisban azt követően, hogy egy hónappal korábban, márciusban 4,22 millióra esett. A […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.