2024 március 29

Vádat emeltek Hernádi Zsolt ellen

Mol_Hernádi Zsolt_GazdasagTVA vádemelésre az USKOK vizsgálata után került sor. Hernádit azzal vádolják, hogy 2009-ben lehetővé tette és megszervezte kenőpénz átadását Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek.

Az USKOK azzal vádolja Hernádi Zsoltot, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről, és azt a horvát állam vegye át.

A megegyezés értelmében Ivo Sanader, hivatali tekintélyével visszaélve, a Horvát Köztársaságra hátrányos szerződést kötött – áll az USKOK indoklásában. Hernádi Zsolt horvát ügyvédjén keresztül, ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva, fellebbezést nyújtott be a letartóztatását elrendelő végzés ellen, de ezt a horvát bíróság visszautasította. A horvát legfelsőbb bíróság hétfőn kezdte meg Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében – jelentette hétfőn a horvát köztelevízió (HRT).

A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat. A magyar energiaipari cég nem kívánta hétfőn kommentálni a hírt az MTI-nek.

Egyúttal ismételten és kategorikusan visszautasította a társaság és annak vezetője elleni vádakat.