2024 május 07

Osztalékgyilkos könyvelés a Magyar Telekomnál

Ha eddig kérdéses volt, immár hivatalos a „nem”. A Magyar Telekom közölte, hogy a 2014-es eredményéből „várhatóan” nem fizet osztalékot. A piacot nem rázta meg az ügy, hiszen a társaság osztalékpolitikájában kulcsfontosságú a nettó eladósodottsági ráta alakulása. És komfortzónának a 30-40 százalékos sáv lett kijelölve, miközben a mutató a második negyedév végén 42,5 százalékon állt.

telekom_gtvSokba került a tender

Észre kell venni, hogy a frekvenciatenderrel kapcsolatos kiadás önmagában 5 százalékkal rontja a nettó eladósodottsági rátát – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Ebből fakadóan már múlt hétfőn arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem várhatunk osztalékot az idei év eredményéből. A piaci szereplők nagy része hasonló véleményen volt, ami mérsékelte az árfolyamhatást. A fő kérdés most az, hogy milyen gyors ütemben lesz képest leépíteni az adósságát a társaság – tette hozzá.

Nem vártunk osztalékot az idei év után, főként, hogy a frekvencia aukción az eleve magas várakozásoknál is többet fizetett a Magyar Telekom – hangsúlyozta Gyurcsik Attila, a Concorde vezető elemzője. Ez a közel 60 milliárdos tétel 46,6 százalékra tornássza fel a nettó eladósodottsági rátát.

Kiváltak a negatív kórusból

A Concorde már nyáron kivált a papírt negatívan megítélő elemzők kórusából, s augusztusban különvéleményt fogalmazott meg. Mondván, az első negyedév erős jelentése után a pozitív trend folytatódott a második negyedévben: erőteljes fordulat látható az operációban és a profittermelő képességben.

magyar telekom gtvTovábbra is fenntartjuk a részvény felülsúlyozását – folytatta Gyurcsik Attila. Szerinte a papír árazása nem történhet csupán az osztalék alapján.

Felpumpálták a mutatót

Fontos körülmény ugyanakkor, hogy az osztalék szempontjából kulcsfontosságú eladósodottsági mutató felülvizsgálatra szorulna – mutatott rá. Amennyiben jelenlegi formájában számviteli eszközökkel van mesterségesen felpumpálva. Mert olyan költségelemek is adósságként lettek elkönyvelve, mint például a frekvenciahasználat díja, ami 20 évre tőkésített, 36 milliárdos tétel.

Ha az eladósodottsági mutató mostani definícióját megtartja a társaság, akkor a következő évek osztaléka is kérdéses.