A befektetők továbbra is elsősorban a 2013 utolsó negyedévi eredményekről szóló vállalati jelentésekre figyelnek.
Az American Express reagált csak jól a jelentésekre
A Dow Jones indexet elsősorban az American Express részvényei hajtották fölfelé. A papírok csaknem 5 százalékot erősödtek arra a bejelentésre, hogy a társaság bevétele több mint a kétszeresére nőtt a IV. negyedévben.
A General Electric részvényei ugyanakkor csaknem 3 százalékot zuhantak, miután a vállalat jó eredményt közölt ugyan, de ez nem ipari üzletág teljesítményéből adódott, mert itt az eredmény elmaradt a GE által kitűzött céltól. Még ennél is jobban, 3,6 százalékkal estek a világ legnagyobb processzorgyártójának, az Intelnek a papírjai. A vállalat a piaci várakozásnál gyengébb bevételi előirányzatot adott meg a folyó negyedévre.
Az S&P 500-as mutató 0,4 százalékos mínuszban van az év eleje óta. A tavalyi csaknem 30 százalékos rali után a befektetők több bizonyítékot szeretnének látni a gazdaság erősödéséről, mielőtt vásárlásba kezdenek, és az index megindul fölfelé – magyarázták részvénypiaci stratégák.
Gyengültek a részvények
Az S&P 500-as mutató értéke ezzel szemben 7,19 ponttal, 0,39 százalékkal gyengült, és 1838,70 ponton zárta a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 21,11 pontot, 0,50 százalékot esett, záráskor 4197,58 ponton állt.
Az egy héttel korábbi értékhez képest a Dow 0,1 százalékkal állt magasabban, míg az S&P 500 0,2 százalékkal visszacsúszott, a Nasdaq pedig 0,5 százalékkal javult.