2024 május 07

Újabb elutasítás a devizahitel fronton

A bíróság kötelezte a pénzintézetet 400 ezer forint plusz áfa perköltség megfizetésére, az ítélet ellen 8 napon belül lehet fellebbezni.

Indoklás

Indoklásában a tanácsvezető bíró hangsúlyozta: a takarékszövetkezet devizahiteles szerződései nem részletesek, nem átláthatóak, és a felmondhatóság elvének sem felelnek meg. Hozzátette: a fogyasztó ennek alapján nem tudja felmérni, hogy milyen pénzpiac, milyen kamatának, pontosan milyen irányú változása hatnak a fizetési kötelezettségére.

Elutasítások sora

Az augusztus vége óta indult több tucatnyi perben a törvényszék első fokon jobbára elutasította a pénzintézetek keresetét, egy ügyben az eljáró bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, három esetben pedig részlegesen nyerte meg a pert a pénzintézet.

A bíróság megállapította, hogy a takarékszövetkezet többféle devizahiteles kölcsönszerződése egyszerre több utalást tartalmaznak, az átlagos fogyasztó számára nehezen értelmezhetőek, az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó feltételek egyike sem felel meg az átláthatóság követelményének. A tanácsvezető hangsúlyozta: az olyan általános megfogalmazások, mint bankközi hitelkamatok vagy állampapír és pénzpiaci kamatok és hozamok változásaira való utalásokból nem állapítható meg pontosan milyen mértékben kerülhet sor az egyoldalú szerződésmódosításra. Összegzése szerint a takarékszövetkezet keresetében foglalt egyetlen szerződéses kikötés sem felel meg maradéktalanul a törvényben foglalt valamennyi elvnek, a bíróság részleges érvényesség megállapítására sem látott lehetőséget.

Lehetséges fellebbezések

A takarékszövetkezet jogi képviselője a határozathirdetést követően újságíróknak azt mondta, hogy az ítélet áttanulmányozását követően később döntenek a fellebbezésről.