2024 május 27

Roszatom: jogszerűtlen volt a Hanhikivi-1 felmondás

A közlemény szerint a Békéltető Testület (Dispute Review Board, DRB) határozatában megerősítette, hogy jogszerűtlenek voltak a Fennovoimának a Hanhikivi-1 Atomerőmű építési szerződésének felmondását célzó intézkedései és a vállalat ezt követő nyilatkozatai arról, hogy megtagadja az EPC-szerződés alapján a Roszatomhoz tartozó RAOS Project vállalat által elvégzett munka teljesítésének elfogadását. A testület azt is megállapította, hogy a szerződés jogszerűtlen felmondása a Fennovoima részéről lényeges szerződésszegést jelent, ezért a RAOS Project jogosult kártérítést követelni a Fennovoimától, amelynek összegét további peres eljárások alapján fogják meghatározni – jelezte a Roszatom. A közlemény szerint a Békéltető Testület elismert független nemzetközi szakértőkből áll, amely kiegyensúlyozott és tárgyilagos álláspontot képvisel a Hanhikivi-1 projektet illetően. A Roszatom tájékoztatása szerint a Fennovoima finn részvényeseinek egyoldalú döntése a szerződés felmondásáról akkor született meg, amikor a projekt már jelentősen előrehaladott állapotban volt. Az idei év elején a megrendelő Fennovoima képviselői nyilvánosan bejelentették, hogy az engedélyezési folyamat már a célegyenesben van, a következő hónapokban tervezték átadni a létesítési engedélykérelmet megalapozó dokumentációt a finn nukleáris szabályozó hatóságnak értékelésre, miközben már javában folytak a teljes körű építkezés megkezdését lehetővé tevő előkészítő munkálatok a telephelyen. A Roszatom konszern mindaddig védi a saját érdekeit, amíg nem teljesülnek teljes körűen a követelései – ismertette a távirati iroda.