A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Mit vásároljon a befektető?
Ebben az esetben, a Biden adminisztráció jótékony hatásait vizsgálva, a megújuló energiaforrások felé irányulhat a befektetők figyelme.
Köztudott, hogy a demokrata párt határozottan a megújuló energiaforrást támogatja, az olaj és társai visszaszorítása mellett. Biden előállt egy 2 trillió dolláros tervvel, amivel 2050-re nettó nullára szeretnék csökkenteni a káros anyag kibocsájtást, ami beláthatatlan hatással lenne az energia korábban megszokott formájára.
Az első cég, ami ilyenkor eszünkbe jut, az a Tesla, vagy a NextEra Energy, azonban ha egy pillantást vetünk ezeknek az árfolyamára azt láthatjuk, hogy erősen túlértékeltek. A fundamentális érték jelen pillanatban nem támasztja alá a piaci árat, így egyértelműen a növekedési potenciált árazza a piac.
Amennyiben a Teslához hasonló részvények érdekelnek minket, alacsonyabb piaci árral, viszont hasonlóan nagy növekedési potenciállal, akkor megakadhat a szemünk a Nio részvényen, ami elsősorban szintén elektromos meghajtású autókat gyárt, amire jótékony hatással lesz a következő 4 év fosszilis energiahordozókat likvidáló program.
Az utóbbi pár hónapban a NIO több, mint hétszeresére tudta növelni a piaci kapitalizációját, ami ilyen rövid időn belül elképesztően nagy teljesítménynek számít. Ez viszont még mindig az 1/6-a a Tesla teljes piaci értékének.
A Nio teljes bevétele 7,5 milliárd dollár volt, ami nem maradt el a tavalyi számokhoz képest, hiába a koronavírus járvány, azonban a magas költségek miatt még mindig nem beszélhetünk profitábilis cégről, azonban előrejelzések szerint ez a közeljövőben fordulni fog.
A rövid lejáratú kötelezettségeik több, mint kétszer magasabbak, mint a forgóeszközeik könyv szerinti értéke, ami Warren Buffett befektetési módszereit használva már nem férne bele a Berkshire portfóliójába, azonban nem ritka az ilyen cégeknél. A Tesla esetében például 2016-ban fordult meg ez az arány a forgóeszközök javára, és jelenleg 1,2-es értéken forog.
A kínai székhelyű cég free cash flowja ugyan negatív tartományban van, ez sem olyan ritka az életciklusuk elején álló vállalatoknál, elsősorban azért, mert a nagy volumenű fejlesztéseket nagyrészt idegen tőkéből finanszírozzák, ezzel is ellehetetlenítve a hétköznapi értelemben vett pricing és diszkontált cash flow árazási modelleket.
Aki viszont úgy érzi, hogy évek múlva a Tesla mellett a Nio lesz az a cég aki uralja majd a piacot, akkor ideje lehet beszállni, mielőtt ez a részvény is sokkal magasabb áron fog forogni.