2024 október 08

Jócskán megsoványodtak a globális PC-eladások

A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszközöket szereztek be az amerikai iskolák. A Chromebookok nélkül a globális PC-piac 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben. A világ három vezető PC-gyártójának sorrendje nem változott: az első helyet továbbra is a kínai Lenovo foglalja el 23,8 százalékos piaci részesedéssel, a másodikat pedig az amerikai HP Inc. 20,4 százalékos részesedéssel annak ellenére, hogy a két cégnek jelentősebben visszaesett az értékesítése. A harmadik helyen 17,7 százalékos piaci részesedéssel továbbra is a Dell áll, amely épp ellenkezőleg, növelte az eladásait. Megtartotta negyedik helyét az Apple Inc. 9 százalékos piaci részesedéssel, míg a tajvani ASUS az ötödik helyre jött fel a hatodikról, 7,2 százalékos piaci részesedéssel – közölte a távirati iroda.