Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Rekordra futott a kínai chipgyártó

A Semiconductor Manufacturing International Corp. (SMIC), a legnagyobb kínai chipgyártó rekordbevételt ért el a szeptember végével záródott három hónapban annak ellenére, hogy miként a cég fogalmazott: „óriási gondokat okozott, hogy a céget kereskedelmi feketelistára tették az Egyesült Államokban”.

Az SMIC közleménye szerint a harmadik negyedévben 1,42 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 5,3 százalékkal több a negyedévvel és 30,7 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest. Az adózott eredmény éves szinten 78,6 százalékkal, 467,9 millió dollárra nőtt, ami 15,5 százalékkal több az idei második negyedévinél – adta hírül a távirati iroda.

A Donald Trump korábbi amerikai elnök által tavaly novemberben aláírt elnöki rendelet a kínai cégnek nem engedélyez hozzáférést az amerikai technológiához azzal az indokkal, hogy az SMIC a kínai hadsereg irányítása alá tartozik, és mint ilyen, nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára. A kínai cég azzal számol, hogy a folyó negyedévben a bevétele a harmadik negyedévhez képest 11-13 százalékkal nő, és idén összességében 39 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál.