2024 április 19

Putyin hazai beruházásra biztatta az orosz vállalkozókat

Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.

Putyin szerint az orosz vállalkozóknak nem szabad kihagyniuk a lehetőséget, hogy betöltsék a távozó nyugati cégek által hátrahagyott réseket, amíg meggondolják magukat és vissza akarnak majd jönni. Hangoztatta: azokról a vállalkozókról, aki az országban maradtak, kiderült, hogy okosabbak, energikusabbak és hatékonyabbak, mint azok, akik elmentek, és Oroszország rosszakaróinak adnak tanácsot.

Az elnök elmondta: Oroszország gazdasága új modell szerint kezd fejlődni, a pozitív tendenciák egyre nagyobb lendületet vesznek. Rámutatott, hogy 2023-ban az inflációs cél – március végén 4 százalék körüli várható – alacsonyabb, mint az eurózóna országaiban, ahol megfogalmazása szerint egyre csak az orosz összeomlást várják. Putyin hangsúlyozta: sikerült kompenzálni a nyugati piacok bezárását, és összességében Oroszország külkereskedelmi forgalma tavaly több mint 8 százalékkal nőtt. A kereskedelmi többlet 2022-ben 332 milliárd dollár volt. Jelezte: a második negyedévben már GDP-növekedés várható a tavalyi 2,1 százalékos csökkenést követően.

Az elnök méltatta az állam és az az üzleti világ közötti párbeszéd folyamatoságát, valamint a gyáriparosok és vállalkozók hozzájárulását az ország gazdasági fejlődéséhez. Prognózisa szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedése áprilisban eléri az 5 százalékot a stabil munkaerőpiacra, az infláció csökkenésére és a bérek növekedésére támaszkodva. Vlagyimir Putyin a háború kezdete óta először találkozott a vezető orosz vállalkozókkal. A kongresszuson mintegy ezer küldött vesz részt, vezető nagytőkések, kis- és középvállalkozók egyaránt – közölte a távirati iroda.