Rendkívüli Hírek:

2024 október 01

Az Uber kínai ellenfelének részvényárfolyama majd a felére csökkent

Már régóta nem hagy nyugalmat a kínai kormány a hazai internetipar vállalatainak, de ez lehet az eddigi legsúlyosabb csapása a már több, mint egy éve húzódó csatának. A kínai Didi, amely egy utazásmegosztó személyszállító szolgáltatás, 4,4 milliárd dollárt gyűjtött a befektetőktől, amikor nyáron nyilvánosságra került a New York-i tőzsdén. Jelen állás szerint Peking utasítására újra ki kell lépni. Az IPO-ja után, ami június 30-án történt meg, a Didi értéke 68 milliárd dollár körül volt. Ezzel 13 milliárddal kevesebbet ért, mint jelenleg az amerikai ellenfele az Uber. Ez hatalmas sikernek is számíthatott volna, azonban a kínai kormány nem érezte úgy, hogy a Peking székhelyű tech cég ünneplésre méltó eredményt ért volna el. Nem meglepő hiszen folyamatos figyelmeztetéseket kapott a cég a hatóságoktól. Aggodalmát fejezte ki a kormány amiatt, hogy az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozatalával az amerikai kormány hozzáférhet az utasokról, a célállomásokról és a kínai Didi taxikról készült videofelvételekhez, adatokhoz.

A figyelmeztetések után cselekedni kezdett a kormány

Két nappal az IPO után, a kínai kormány később betiltotta a szolgáltatást minden új vállalkozásnál. Ezután a frissen jegyzett társaság részvényára az NYSE-n rohamosan csökkent. Később különböző ügynökségek és minisztériumok kormányzati tisztviselői nyertek hozzáférést és betekintést a cég székhelyéhez, hogy kivizsgálják Didi üzleti kiberbiztonságát. Olyan találgatások láttak napvilágot, hogy mivel a cég akár adatokat is adhatott ki akár akaratlanul is, ezért egy példátlan büntetéssel is szembesülhet. Egy jelentés szerint a cég felsővezetői utasítást kaptak a hatóságoktól, hogy dolgozzanak ki egy tervet az applikáció tőzsdéről való kivonásáról. A befektetőknek legalább 14 dolláros ajánlat fog érkezni részvényenként a visszavásárlásra, amely a kibocsátási árnak felel meg az IPO időpontjában. Egyelőre az is számításba jöhet, hogy amint a New York-i tőzsdéről kivezették, akkor a hongkongi tőzsdén bevezetésre kerülhet. Az ázsiai tőkepiacok azonnal reagáltak a hírekre. A Softbank részvényárfolyama, amely egy japán multinacionális konglomerátum holdingtársaság 5 százalékot csökkent. A veszteséget az okozta, hogy a holdingtársaság több, mint 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Didi részvényeiből. A befektetők már tapasztalatból tudhatják, hogy nem éri meg ujjat húzni a kínai kormánnyal, amely már több tech cég ellen is fellépett.

[cikkekembed url=” https://www.tradingview.com/chart/DIDI/6V7xioD8-DiDi-Global-Inc-in-a-downtrend”
options= 6V7xioD8]

Nem a Didi volt az egyetlen, akire hatással volt a kormány szabályozása

Több példája is volt már, hogy a hatóságok beavatkoztak egyes cégek működésébe, ezzel hatalmas port keverve a vállalatoknál. A mostani lépése a Didi ellen a befektetők szemében egy támadás az egész hazai internet iparág ellen. A Tencent részvényárfolyama a hongkongi értéktőzsdén 3 százalékot zuhant pénteken. A Tencent már jó ideje a hatóság nyomása alatt van, amelynek meg is lett a hatása. Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata múlt hét szerdán tette közzé, hogy 2004 óta nem volt ilyen lassú a bevételnövekedése. A szabályozási szigor nagy szerepet játszik a hanyatlásban, valamint elmondták, hogy a kilátásai a következő évre is gyengék maradnak. Az Alibaba részvényárfolyama is hasonló összeget veszített. A Meituan, amely egy szállítási szolgáltatást, ahol az élelmiszert lehet rendelni több, mint 4 százalékot süllyedt. A legtöbb megfigyelő szerint a kínai kormány erőfeszítései, amelyek már eddig is óriási erővel csaptak le a magánkézben levő technológiai óriásokra, még messze nem értek véget, és csak most fognak bekeményíteni. Az ember ilyen helyzetben csak spekulálhat, hogy miért engedi meg a világ második legnagyobb gazdaságának vezetése, hogy a sikeres vállalatok ilyen jelentős veszteségekkel nézzenek szembe a kemény állami beavatkozások miatt, hiszen gyakorlatilag semmi sem szivárog ki a vezetésből, amely kizárólag titokban működik.

Az állam vezetője Xi Jinping szerint a tech szolgáltatók rossz területekre fektetnek be

Nem meglepő azonban a szigor, amelyet az állam tanúsít az internetes vállalatokkal szemben. Egy olyan iparágról van szó, ahol 1,4 milliárd kínai polgár életére lehetnek hatással. Az állam láthatóan nem örül annak, hogy az Alibaba és a Didi innovatív ereje olyan üzleti modelleket gyártott, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy pénzt keressenek a kínai fogyasztók fogyasztásából. Xi más térre terelné a fókuszt. Kína eddig nem tudott versenyképes nagy teljesítményű chipeket termelni, és az USA-ból kellett beszereznie őket. Valószínüleg ezért is szeretné a kormány a cégek fókuszát erre a területre irányítani.

Forrás: thegermanyeye.com