2024 június 02

Tavaly 5,6 százalékkal csökkent a cseh GDP

A korábbi hat évben a cseh GDP folyamatosan emelkedett. A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a 4,8 százalékos volta visszaesés, míg az előző negyedévhez viszonyítva már 0,6 százalékos növekedést könyveltek el.A tavalyi évet gazdasági szempontból is alapvetően a koronavírus-járvány befolyásolta.

A háztartások bevételei tavaly 2,8 százalékkal nőttek, kiadásaik pedig 2,9 százalékkal csökkentek, elsősorban a járvány
okozta korlátozások következtében” – mondta Vladimír Kermiet, a CSÚszakigazgatója újságíróknak. Leszögezte: ennek az állapotnak köszönhető, hogy a háztartások megtakarításai rekordmagas szintreemelkedtek. Az általános havi kereset tavaly 36 025 koronát (504 350 forint) tett ki, az előző évhez képest reálisan 1,3 százalékkal csökkent. Ez egyebek között annak is következménye, hogy a Csehországban hatályos szabályok szerint a gazdálkodó szervezetek állami bértámogatást kaptak ugyan, de ezt nem szabad beszámítani az alkalmazottak jövedelmébe.

A külföldi tulajdonú csehországi vállalatok a GDP 7 százalékát termelték meg. Az országból kivitt osztalékok összértéke 217 milliárd koronára (3 038 milliárd forint) rúgott, a külföldi tulajdonosok a nyereségből 176 milliárd koronányit (2 464 mld forint) ruháztak be újra az országban.

Pénzügyi elemzők a cseh gazdaság 3 százalék körüli növekedésére számítanak az idén.