Sötét mód ikon
2026 június 11
Pihenős hét jön, de van, amire megéri figyelni

Pihenős hét jön, de van, amire megéri figyelni

Ünnepi hosszú hétvégén vagyunk túl, múlt pénteken ugyanis már nem volt kereskedés a legtöbb tőzsdén. Így lesz ez a közelgő új esztendő miatt e hét pénteken is, így újabb csonka hétnek nézünk elébe. Kiemelten fontos adatsorok megjelenését nem hagyták az év utolsó néhány napjára, ugyanakkor az előttünk álló napokban is lesz mire figyelni a kereskedőknek.

Terjed az omikron – egyelőre bírják a tőzsdék

Az év utolsó részének egyik legfontosabb történése az omikronnak keresztelt koronavírus mutáns megjelenése volt. Azóta a variáns gyakorlatilag az egész világon elterjedt, sok európai országban újra korlátozásokkal kell szembenéznie a lakosságnak az omikron miatt. Egyelőre úgy tűnik, hogy enyhe lefolyású betegséget okoz. Ugyanakkor a fertőzöttek magas száma miatt a kórházakat így is telítheti a mutáns – ahogyan erre Anthony Fauci, az amerikai járvány elleni védekezést irányító tanácsadó is felhívta a figyelmet.

Továbbra sem hagy nyugalmat a vírus a tőzsdéknek sem (www.shutterstock.com)

Amennyiben viszont sikerül elkerülni az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségét, jelentős esély van a járvány elcsitulására a magas átoltottsággal rendelkező országokban. Az amerikai és európai tőzsdék is jobbára ezt a forgatókönyvet árazhatják, hiszen csúcsaik közelében tartózkodva készülnek jelenleg a 2022-es évre.

Forint és OTP lehetnek a fókuszban

Hazai fronton sem érdemes jelentős megjelenő adatsorokra számítani. Csütörtökön ugyanakkor a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újból lehetősége lesz határozni az egyhetes betéti tender kamatáról. Múlt héten a jegybank 3,6 %-ról 3,8 %-ra emelte a november óta irányadónak számító rátát. A forint árfolyamának szempontjából is fontos, hogy folytatódik-e ezen a héten is a monetáris szigorítás; jelenleg nem sokkal 370 alatt tartózkodik az EUR/HUF kurzus.

Az előző hét fontos momentuma volt a kamatstop bejelentése, mely szerint október végi szinteken rögzítik a lakossági jelzáloghitelek kamatait 2022 első felében. A hírre az OTP jelentős esést mutatott be, amiből némileg visszajött az árfolyam csütörtökön. A kormány körülbelül 30 milliárdos teherrel számol a bankszektor számára, így az OTP részvényének esése túlzónak tűnhet – ugyanakkor a lépés elvi háttere és bizonytalansága okozhatott pánikot a befektetőkben. Kérdés, hogy a következő napokban sikerül-e megnyugodnia a legnagyobb magyar blue chip árfolyamának, a magyar tőzsde általános teljesítménye is nagyban függ majd ettől.

Megviselte az OTP árfolyamát a kamatstop bejelentése (www.shutterstock.com)

https://www.theguardian.com/world/2021/dec/26/fauci-trump-covid-omicron-vaccines

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.