2024 április 22

Gyorsult az infláció Olaszországban

Olaszországban az előzetes becsléssel összhangban 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben a decemberi 0,6 százalékos, közel három éve, 2021 februárja óta a legkisebb mértékű emelkedést követően – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat csütörtökön végleges adatként.

Az Istat adatai alapján januárban havi szinten ugyancsak az előzetes becslésnek megfelelően 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Olaszországban az előző havi 0,2 százalékos emelkedést követően. Az Istat közleménye szerint az éves árnövekedés gyorsulásához elsősorban a közlekedési szolgáltatások és a feldolgozatlan élelmiszerek árának gyorsuló növekedése, valamint az járult hozzá, hogy a szabályozott energiatermékek árcsökkenése a decemberi 41,6 százalékról 20,6 százalékra lassult.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme januárban éves szinten az előzetesen közöltnek megfelelően 0,9 százalékra gyorsult a decemberi 0,5 százalékról, havi összevetésben pedig 0,3 százalék növekedést mértek az előzetesen becsült 1,1 százalék csökkenés helyett a decemberi 0,2 százalékos növekedés után. A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció az előző havi 3,1 százalékról 2,7 százalékra mérséklődött januárban az előzetesen közölt 2,8 százalék helyett – közölte a távirati iroda.

Borítókép forrása: Shutterstock