A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Sorsdöntő választás Lengyelországban – ki nevet a végén?
Vasárnap tartották Lengyelországban a parlamenti választásokat, amellyel egy időben egyébként népszavazást is rendeztek néhány kérdésben. A választáson a legtöbb szavazatot a most is hatalmon lévő Jog és Igazságosság Pártja (PiS), de mégsem tudhat a jelenlegi számok mentén kormányt alakítani. Így viszont visszatérhet Donald Tusk.
Lezajlott a választás Lengyelországban
Egyértelműen sorsdöntőnek titulálta a választásokat mind a két szemben álló tömb Lengyelországban. A kormánypárt legnagyobb kihívójának az Európai Tanács és az Európai Néppárt korábbi elnöki, korábbi lengyel miniszterelnök által vezetett Polgári Koalíció (KO) bizonyult. Emellett a parlementi bejutásra többnyire esélyesnek tűnt a Harmadik Út, a Baloldal és a Konföderáció is. A Harmadik Út és a Baloldal pártok tűntek alapvetően a KO lehetséges koalíciós partnereinek, míg a Konföderáció felsejlett pletyka szinten a PiS lehetséges szövetségeseként is.
Közel 60 %-os feldolgozottságnál a PiS 37,7%-on áll, a KO 28,41 %-ot, a Harmadik Út 14,4 %-ot, a Baloldal 8,31%-ot, a Konföderáció pedig 7,29 %-ot kaphatott. Andzrej Duda lengyel elnök a végleges eredmények megvárására bíztatta Lengyelország lakosságát. A korábbi nyilatkozatok szerint az elnök a hagyományok mentén a győztes párt vezetőjét kérheti majd fel kormányalakításra. Mateusz Morawieckinek, a jelenlegi lengyel miniszterelnöknek azonban nem valószínű, hogy ez sikerül. A KO, a Harmadik út és a Baloldal ugyanis összefoghat, és elérheti a parlamenti többséget. A végleges adatokat és a koalíciós tárgyalásokat mindenképpen érdemes persze megvárni, de most ez tűnik a legesélyesebb forgatókönyvnek a lengyel belpolitikában.
Borítókép: Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, a Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke távozik egy varsói szavazóhelyiségből, miután szavazott a lengyel parlamenti választásokon 2023. október 15-én (Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)