2024 október 07

Felkészült már Európa a hidegre?

Lassan itt a tél és ezzel együtt komoly kihívás vár Európára. Tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy fogjuk túlélni a téli időszakot az orosz gáz nélkül, azonban az enyhe időjárás és a kormányok gyors reakciója sokat segített a túlélésben. Most sokkal jobb helyzetben vagyunk, hiszen a gáztárolók már nyár végére 90 százalékos töltöttség felett voltak, két hónappal a tervezett időpont előtt. Az orosz gáz helyett viszont alternatív megoldást kellett találni Európának. Mi pedig az LNG felé fordultunk. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az energiaválságnak még nincs vége. Bár Európa drámai módon csökkentette az oroszok befolyását, soha nem volt még ennyire kitéve a globális piacok mozgásainak. Egyes elemzők szerint a téli időszakban Európában akár háromszorosára is drágulhat a földgáz. Ennek oka, hogy az LNG-re történő váltás miatt már az olyan távoli események is, mint például sztrájk Ausztrália egyik LNG üzemében, komoly aggodalmat okoznak az európai piacokon.

Az LNG váltás nagy nyertese

Több, mint egy évtizeden át az orosz gázvezetékek elégítették ki Európa igényeinek nagy részét. Az orosz-ukrán háború kirobbanása után a behozatal kétharmadával zuhant a 2019-es csúcshoz képest. Az árak pedig soha nem látott magasságba emelkedtek. Európa az LNG felé fordult, és ebből az Egyesült Államok nagyot kaszált. Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgáz–LNG behozatala tavaly közel 64 milliárd köbméterre emelkedett, 2015-ben ez a szám még nulla volt.

A földgázárak ellentétesen mozogtak a pénteken megjelenő szalagcímekkel, amelyek enyhe októberi időjárásra utaltak. Ez miatt a háztartások gázkeresletének megugrása eltolódhat október második felébe, amely enyhe keresletcsökkenést válthat ki a hónap elején. Ennek ellenére az európai referenciaérték árfolyama továbbra is magasan maradt, hiszen Európa most még megteszi az utolsó erőfeszítéseket, hogy színültig tele töltse a gáztárolóit. Ha a héten újabb kínálattal kapcsolatos aggodalmak merülnének fel, akkor a gáz árfolyama még a mostaninál is magasabbra emelkedhet.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!