2024 december 21

BörzeZárás 2024. szeptember 24. – Erős zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az európai FTSEurofirst 300 index 0,66 százalék, a STOXX 600 index 0,58 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,09 százalék emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,26 százalékkal, a DAX index Frankfurtban 0,94 százalékkal, a párizsi CAC 40 index 1,28 százalékkal végzett magasabban. A milánói FTSE MIB index 0,57 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,28 százalékos nyereséggel zárt.

A nemzetközi értékpapírpiacok kedden a kínai jegybank gazdaságösztönző intézkedéseit nyugtázták árfolyamemelkedéssel. Az autóipari papírok a legnagyobb nyertesek közé soroltak be, keresletnövekedést remélvén a kínai piac fellendülésétől. A BMW három százalékos, Mercedes-Benz és a VW két százalékos, a Porsche másfél százalékos, a Daimler Truck Holding két százalékos nyereséget ért el. A Siemens több mint két százalékos, az Infineon három százalék feletti nyereséget ért el. Az ArcelorMittal közel öt százalékos, az STMicroelectronics több mint három százalék nyereségre tett szert. Kettő-négy százalékkal emelkedtek a Vivendi, Thales, Renault, Pernod Ricard, and L’Oréal részvények. Öt-hat százalék nyereséget értek el a kínai keresletbe vetett reményeknek köszönhetően az Anglo American, Rio Tinto, Glencore és Antofagasta nyersanyagipari részvények.

Az olajár emelkedett, visszaszerezve az előző napi veszteségeket a közel-keleti feszültség fokozódása miatt erősödő ellátási aggodalmak és a kínai kereslet lehetséges növekedése okán. Az európai kereskedési idő végén a WTI ára hordónként 71,27 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,29 százalékos napi emelkedéssel, a Brent ára pedig 1,15 százalékkal ment fel 74,75 dollárra. Az arany ára továbbra is rekordokat dönt, kedden 0,82 százalékkal állt magasabban a spot jegyzés unciánként 2647,90 dolláron. A dollárindex 0,34 százalékkal csökkent 100,59 pontra, az eurót 0,41 százalékkal jegyzik erősebben 1,1156 dolláron.