A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Bezzeg a cseheknél nőtt, mégis kisebb az infláció a miénknél
Októberben 8,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 6,9 százalékról. Ezt közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) Prágában.
A csehországi infláció nyolc hónapnyi csökkenés után emelkedett újra. A statisztikai hivatal rámutatott: az októberi adatot befolyásolta a tavaly októberben a kormány által elrendelt különleges áramár, ennek hatását kiszűrve a mostani októberi infláció 6 százalék alatt lett volna. Havi összehasonlításban októberben 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint szeptemberben. „Az éves októberi infláció felgyorsulását 8,5 százalékra alapvetően az okozta, hogy tavaly a kormány által elrendelt rendkívüli takarékos áramárat árcsökkentésnek vettük. Ha ezt az áramárat nem vettük volna figyelembe, az októberi infláció 5,8 százalék lett volna” – mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója a sajtótájékoztatón – ismertette a távirati iroda
Az októberi drágulást elsősorban a lakhatási költségek emelkedése (16,3 százalék) okozta, ezt az élelmiszerek és az üdítő italok drágulása követi. A termékek árai éves összehasonlításban 10,1 százalékkal, míg a szolgáltatásoké 6,1 százalékkal emelkedtek. A tavalyi évhez viszonyítva 4,3 százalékkal lettek olcsóbbak a személygépkocsik, míg az üzemanyagárak 7,3 százalékkal csökkentek.