2024 április 19

Az Északi Áramlat hiánya – ki szenved a végén?

2022. szeptember 26-án jelentős szivárgásokat találtak az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeken a dán és a svéd gazdasági övezetekben. Később a svéd biztonsági szolgálat robbanóanyagok maradványaira talált és megerősítette, hogy a kárt szándékosan okozták. A felelősséget a mai napig senki sem vállalta magára, és az elkövetőt sem sikerült azonosítani.

(www.shutterstock.com)

Az ilyen támadás már nem idegen az energiainfrastruktúra számára, hiszen az orosz-ukrán háború kitörése óta az energia az egyik legfontosabb beszédtéma mind a nyugati nagyhatalmak, mind Oroszország szemszögéből. Az oroszok legnagyobb fegyvere az energiaexportja. Az unió ugyanis több éven keresztül függött szinte teljesen az ő exportjuktól. A háború és a szankciók világában ezért az oroszok a szállítások leállításával fenyegetik az uniót. Bár teljesen még nem zárták el a csapokat, ennek esélye továbbra is fennáll. Már most is olyan mértékben megcsappantak a szállítások, hogy az EU alig tudta biztosítani a téli időszak túlélését. Szerencsénkre az afrikai országoknak és az Egyesült Államoknak volt még szabad kapacitása, amelyet Európa felé irányítottak. Ezért viszont komoly árat fizettünk. Így az orosz befolyást csökkentettük, és a háborús szerkezet bevételei is megcsappantak. A két gazdaság mostanra azonban romokban hever, és minél hamarabb megoldást kell találnia az uniónak a következő téli időszak hozta kihívásokra. Bár egyelőre a költségek az EU-s országok vállán nehezedtek, a nyugat bízik benne, hogy hosszú távon fordul a kocka.

(www.shutterstock.com)

A gázvezetékek körül felgyülemlett politikai feszültség

Az Északi Áramlat csővezetékei kezdettől fogva ellentmondásosak voltak. Az Északi Áramlat 1, amelyet 2012-ben fejeztek be, jelentős politikai súrlódást okozott az Európai Unió tagállamai, Ukrajna és Oroszország között. Ennek ellenére a projekt folytatódott, mivel túl csábító feltételeket biztosított a felek számára a szűk gázpiacok korszakában. Az Északi Áramlat 1 kapacitása 55 milliárd köbméter, vagyis az EU 2021-es gázfogyasztásának közel 14 százaléka. Az Északi Áramlat 2 még ellentmondásosabb volt. Ha a második vezeték valaha is teljesen működőképessé vált volna, az Oroszországból Európába irányuló összes gázszállítás körülbelül 65 százaléka egyetlen csatornán haladt volna át. Ami még fontosabb, lehetővé tette volna, hogy Oroszország szinte teljesen megkerülje Ukrajnát és néhány keleti uniós tagállamot.

(www.shutterstock.com)

Az elmúlt néhány évben Oroszország csökkentette az Ukrajnán keresztül Európába irányuló szállításokat, míg más útvonalakat szinte teljes kapacitással használtak. A kerülő útvonal olyan alternatíva lehetne, amely nagyobb alkupozíciót biztosít Oroszországnak Ukrajnával szemben, beleértve a tranzitdíjakról szóló tárgyalásokat is. Az ukrajnai háború és az Északi Áramlat elleni támadások után Moszkva tervei füstbe mentek.

Elég volt az orosz gázból, Európa lépni akar

A moszkvai gáz politikai fegyverként való használata nem teljesen új, de a történések most egy lépéssel túl messzire mentek, arra késztetve Európát, hogy felgyorsítsa az orosz gáztól való függőségének csökkentését. 2022 májusában közzétett energiatervében az EU már bejelentette célját, hogy 2030 előtt véget vet az orosz fosszilis tüzelőanyagok iránti függőségnek. Németország, Oroszország legnagyobb gázfogyasztója úgy döntött, hogy 2024 közepéig teljes mértékben szeretné felszámolni az orosz gáz igényeit. November 15-én Berlin felavatta első úszó LNG terminálját, amely lenyűgöző sebességgel, 194 nap alatt készült el. Bár ez jelentős eredmény, az EU előtt álló fő kihívás az, hogy biztosítsa az orosz gáztól való függőségének nullára csökkentéséhez szükséges kiegészítő ellátást. A piac azonban nagyon szűkös, és az orosz gáz szankciói miatt a helyzet csak rosszabb lesz. Újabb téli időszakot, ahol licitháborút kell vívni a szállítmányokért Európának mindenképp el kell kerülnie. A 2022-es méregdrága vásárlások így is jelentős károkat okoztak már, ezért idén ennél költséghatékonyabb, hosszabb távon is alkalmazható megoldásra lesz szükség.

(www.shutterstock.com)

Számos bizonytalansággal kell megküzdenünk a téli időszakon túl, hiszen a kereslet egyre erősebb lehet, és a kínálat továbbra is szűkös, azonban az elemzők szerint az EU még mindig jobb helyzetben van, mint az oroszok. Európa volt Oroszország legfontosabb piaca. Komoly pénzösszegeket ölt az infrastruktúra teljes kiépítésére. Még a legrosszabb forgatókönyvekben sem említették a teljes piac elvesztését. Az oroszok megmentője ebben az esetben Kína lehet.

Forrás: gisreportsonline.com

Címlapkép: Shutterstock