2024 április 20

Erős emelkedés után esik hétfőn a Bitcoin

Nagyot ralizott a hétvégén a bitcoin árfolyama, amely 58,4 ezer dollár fölött is járt, azonban a hétfő délelőtt során egy 8 százalékos eséssel 53.000 dollárhoz közelít az árfolyam. A kriptodeviza nagy hozamot ért el 2020-ban, több mint 300%-ot nőtt az árfolyam, a két héttel ezelőtti 20 ezer dolláros árfolyamhoz képest pedig már 50% felett emelkedett. Az idei évben legalább ekkora népszerűségnek örvend az új eszközosztály zászlóshajója. A hét eleji esés egyik oka a piacok erős nyitása és a tőke allokációs változásoknak eredménye.

A Reuters szerint az emelkedést a jelentős növekedési kilátások mellett az a várakozás táplálja, hogy a bitcoin egykor hagyományos fizetőeszközzé válhat. A befektetők szerint emellett a bitcoin korlátozott mennyisége (számítógépek állítják elő a bányászat során) is hozzájárult az árfolyam jelentős növekedéséhez. Sokan pedig egyszerűen az aranyhoz hasonló menekülőeszközként tekintettek rá a világjárvány közepette. A legnagyobb okot pedig az adja, hogy már az intézményi befektetők is beszálltak a raliba, ezzel fenntartva a forgalmat.

Nemcsak a bitcoin, hanem a többi kriptodeviza is jó évet tudhat maga mögött: a második legnagyobb Ethereum árfolyama például 465%-ot erősödött idén, szombaton 5%-kal volt feljebb.