2024 december 21

A vártnál jobban nőtt az Unilever bevétele

A vártnál jobban nőtt a brit-holland Unilever árbevétele az első negyedévben – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az Unilever arról számolt be, hogy árbevétele a március végével záródott első negyedévben az előző év azonos időszakában elérthez képest 10,5 százalékkal bővült. Elemzők előzetesen szerényebb, 7,2 százalékos emelkedésre számítottak. A vártnál jobb eredményhez az OMO, a Hellmann’s, a Rexona és a Lux márkák erős teljesítménye jelentősen hozzájárult. Az első negyedévben elért 10,5 százalékos árbevétel-bővülés 10,7 százalékos áremelés és az értékesítési volumen 0,2 százalékos csökkenése mellett történt. Az áremelés bár még mindig jelentős mértékű volt az első negyedévben, azonban elmaradt a tavalyi utolsó negyedévben regisztrált 13,3 százalékos áremeléstől.

Az értékesítési volumen pedig alig csökkent az első negyedévben, míg a tavalyi utolsó negyedévben nagyobb mértékben, 3,6 százalékkal esett. Az Unilever így az első negyedévben versenytársaihoz hasonlóan sikeresen áthárította a megnövekedett költségeket a fogyasztókra, ám az értékesítési volumen a még mindig jelentős áremelések ellenére jól alakult. A londoni székhelyű cég azt közölte februárban, hogy 2023-ban is magas költséginflációra számít. A csomagolt árucikkek iparága meredeken emelte az árakat az elmúlt évben, hogy megbirkózzon egyebek mellett a kakaó, a napraforgóolaj és a búza áremelkedése okozta költségnövekedéssel.

A befektetők pozitívan értékelték a vállalat első negyedéves teljesítményét, az Unilever árfolyama 1,8 százalékos pluszban állt délután 14.30 körül a londoni értéktőzsdén. Az Unilever több mint 190 országban van jelen, és naponta 3,4 milliárd fogyasztót ér el, így globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacán az egyik vezető szereplőnek számít. Az Unilever Magyarország Kft. a budapesti irodában és magyarországi gyáraiban több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat – közölte a távirati iroda.