2024 október 05
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


EURÓPA

Újra itt a pánik, szakad a forint – érdemes lépni?

A Deutsche Bank körüli aggodalmak után jelentősen elromlott a hangulat. Ütik a forintot és az OTP részvényeit is.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Egyre jobban áll Japán

Japánban 3,3 százalék volt az éves infláció februárban a 41 éves csúcsot jelentő januári 4,3 százalék után, azonban még mindig jóval meghaladta a jegybank 2 százalékos inflációs célját a pénteken közölt kormányzati adatok szerint.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Élesen bírálta a brazil elnök a jegybankot

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök élesen bírálta csütörtökön országa monetáris tanácsát amiatt, hogy az változatlanul hagyta a hatéves csúcson álló irányadó kamatlábat, miközben Lula szerint csökkentenie kellett volna.

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 24 – Gyenge rajt

Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon.

EURÓPA

Huszonöt bázisponttal 4,25 emelt a Bank of England

A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.

EURÓPA

A török jegybank nem változtatott az alapkamaton

A török jegybank változatlan szinten, 8,5 százalékon tartotta az irányadónak számító, hétnapos repokamatot csütörtökön, amit azzal indokolt, hogy a múlt havi pusztító földrengések után még fontosabbá vált a pénzügyi feltételek támogatásának fenntartása a növekedés lendületének megőrzése érdekében.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Jól teljesített a China Mobile

Az előfizetők száma alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltató cége, a kínai China Mobile profitja tavaly 8 százalékkal, bevétele pedig 10,5 százalékkal nőtt.

NEMZETKÖZI PIACOK

UNCTAD: rekordot ért el tavaly a világkereskedelemi forgalom

Rekordot ért el tavaly a világkereskedelmi forgalom az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az UNCTAD csütörtökön publikált tanulmánya alapján. Az idei első félévre a szervezet a világkereskedelemi forgalom stagnálását jelzi előre.

EURÓPA

Kamatot emelt a svájci jegybank

A svájci jegybank, az SNB csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelően az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,50 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot.

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 23. – Jegybankokon a hangsúly

Csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Szerdán az indexek vegyesen zártak.

1 342 343 344 345 346 817