2024 október 03
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


EURÓPA

A vártnak megfelelően lassult a svájci infláció májusban

A svájci fogyasztói árak az elemzői várakozásokkal összhangban 2,2 százalékkal nőttek májusban éves szinten – derült ki a svájci statisztikai hivatal hétfői adataiból. Egy hónappal korábban, áprilisban 2,6 százalékos volt az éves szintű infláció Svájcban. Az éves infláció lassulása elsősorban az energia, a ruházati termékek, valamint az alkoholos italok és a dohánytermékek árának mérséklődő emelkedését […]

AMERIKA

Megszólalt az IMF – tovább kell emelni a kamatokat?

Az IMF véleményt mondott a hitelezés csökkenéséről. Szerintük a Fed döntéshozóinak nem kell még változtatniuk a monetáris politikán.

AMERIKA

„A Twitter csak 33%-át éri annak, mint amennyiért Musk megvásárolta”

A Fidelity szerint a Twitter jelenleg már csak 33 százalékát éri annak, mint amennyiért Elon Musk korábban megvásárolta.” Elon Musk tavaly 44 milliárd dollárért vette meg a Twittert, de a Fidelity szerint most sokkal kevesebbet ér a vállalat. A Twitter jelenleg körülbelül egyharmadát éri annak, mint amit Elon Musk milliárdos tavaly fizetett érte. – állítja […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. június 5. – Pozitív kezdés

Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon, amelyek pénteken is nyereséggel zártak. A páneurópai STOXX 600 index 0,11 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,55 százalékos nyereséggel kezdte a kereskedést. Londonban 0,52 százalékkal nyitott magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,25 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,87 százalékkal kezdett magasabban. Milánóban 1,85 százalékos, Madridban […]

EURÓPA

Jön a mindenki által várt adat – erre számíts a héten!

Érkezik a héten a magyar inflációs adat – ez lehet a legfontosabb számunkra a kevés adattal kecsegtető következő kereskedési napokban.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Emelkedtek az ázsiai részvénypiacok

Ázsiában a részvénypiacok többsége emelkedett hétfőn követve a Wall Street-i mozgást, az optimista hangulatot az amerikai fizetésképtelenséget elhárító törvényjavaslat elfogadása váltotta ki. A japán részvények 33 éves csúcsra emelkedtek. A figyelem most a központi bankok közeljövőben várható döntéseire irányul, a befektetők ugyanis további jelzéseket várnak a gazdaság állapotáról. A sort Ausztrália jegybankja kezdi, majd India […]

EURÓPA

Bahmut visszaszerzését tervezik – az ukránok nem adják fel

Bahmut hónapokig elhúzódó ostroma véget ért, és az oroszok megszerezték szimbolikus értéket képviselő várost. Ez azonban komoly veszteségekkel járt. Az oroszok rengeteg katonát veszítettek már a háború alatt. Ami egy gyors inváziónak indult, az mostanra egy hatalmas vérfürdővé vált. Nem véletlenül nevezik a Bahmut városáért folytatott csatát bahmuti vérszivattyúnak, hiszen mindkét fél komoly veszteségeket szedett […]

NEMZETKÖZI PIACOK

FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak

Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint. Májusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 124,3 pont lett, ami 3,4 pont (2,6 százalék) csökkenés áprilishoz viszonyítva, és 22,1 százalékkal kisebb a 2022. márciusi rekordértékhez képest. A májusi érték 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb. […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Leminősítette Fehéroroszországot a Moody’s

A lehetséges legrosszabb, gyakorlatilag államcsődöt jelző besorolási szintre minősítette vissza Fehéroroszországot a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy Fehéroroszország egyoldalúan saját valutájára denominálta át devizakötelezettségeinek törlesztését. A Moody’s minősítési módszertana szerint ez törlesztési csődnek felel meg. A cég péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi „Ca”-ról „C”-re rontotta Fehéroroszország devizában […]

EURÓPA

Háborús összefoglaló – Ennél sokkal többre is képesek az oroszok

A nyugati nagyhatalmak már a háború kezdete óta egy véleményen voltak: a közvetlen fegyveres konfliktust el kell kerülni. Kezdettől fogva ez alapján cselekedtek, és ezért a csatamező helyett gazdasági téren vívtak csatát Oroszországgal. Ezen felül folyamatosan fegyverekkel támogatták az ukránokat, fenntartva az esélyeiket egy győzelemre. Most viszont mindennél jobban szüksége lesz az ukránoknak a nyugati […]

1 291 292 293 294 295 816