A briteknek a vörös-tengeri válság következtében a térség hajózási forgalmában jelentkező fennakadások miatt egyik kedvenc italuk, a tea egyes fajtáinak hiányával kell számolniuk – közölték a brit kiskereskedelmi szektor szakmai szervezetei. A British Retail Consortium (BRC) a héten tudatta, hogy „a fekete tea néhány szállítmányozási útvonalában átmeneti fennakadások akadtak”, míg más iparági források szerint az […]
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál kisebb mértékben lassult az éves infláció. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke éves összevetésben az elemzők által várt 2,9 százalék helyett 3,1 százalékra lassult januárban a decemberi 3,4 százalék után. Havi szinten […]
Svájcban a fogyasztói árak az elemzői várakozásoknál kevésbé, 1,3 százalékkal nőttek januárban az egy évvel korábbiakhoz mérve a decemberi 1,7 százalékos emelkedés után – derült ki a svájci statisztikai hivatal keddi adataiból. Az elemzők előzetesen 1,7 százalékos adatra számítottak januárra is. A januári ráta 2021 októbere óta a legalacsonyabb volt. Az éves infláció lassulása elsősorban […]
Az Airbus (AIR.PA) megkezdte a légitársaságok értesítését a szállítási késedelmek újabb rohamáról és a folyamatos ellátási problémák miatt több hónappal kitolja a korábban 2024 végére és 2025-re tervezett szállításokat. Az Airbus szóvivője nem kívánta elárulni a szállítási terveket, de elmondta: „Folyamatos párbeszédeket folytatunk ügyfeleinkkel. Továbbra is komplex környezetben dolgozunk”. Az Airbus a januári kiszállítások 50%-os növekedésével […]
Törökországban az előző havi 8,9 százalék után decemberben 8,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu – TÜIK) közlése szerint. A két hónappal korábbi, októberi 8,6 százalékos munkanélküliségi ráta 2012 októbere óta a legalacsonyabb volt. Decemberben a munkanélküliek száma 12 ezerrel, 3,098 millióra csökkent. A foglalkoztatottak száma 399 ezerrel, 32,056 […]
A lengyel bankszektor profitja 27,3 milliárd zloty (6,31 milliárd euró, 1 zloty=89,57 forint) volt tavaly. 145,7 százalékkal nagyobb a 2022. évinél az ismertetett kormányzati adatok szerint. A szektor teljes működési bevétele 15,1 százalékkal, 96,5 milliárd zlotyra (22,3 milliárd euró) nőtt. A nettó kamatbevétel 29,3 százalékkal, 92,9 milliárd zlotyra (21,5 milliárd euró) emelkedett, miközben a nettó […]
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „AAA” szintű hosszú távú besorolását hétfőn a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az uniós tagországok erőteljesen elkötelezettek az EU pénzügyi megsegítése mellett szükség esetére. A nemzetközi hitelminősítő a londoni bejelentéshez fűzött elemzésében kiemeli: az „AAA” osztályzat elsősorban az ugyancsak „AAA” szuverén […]
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok a frankfurti kivételével a hétfői pozitív zárást követően. A STOXX 600 index 0,16 százalékkal kezdett alacsonyabban, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,39 százalékos csökkenéssel nyitott. Londonban az FTSE 100 index 0,01 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX 0,35 százalékkal emelkedett, a CAC 40 pedig Párizsban 0,12 százalékkal nyitott […]
Az Európai Központi Bank (EKB) márciusi ülésére elkészülő új euróövezeti gazdasági növekedési és inflációs előrejelzés kulcsfontosságú lesz, amikor az euróövezeti bank arról dönt, hogy mikor kezdje meg a kamatcsökkentést – mondta Pablo Hernandez de Cos, a Bank of Spain elnöke, az EKB Kormányzótanácsának a tagja. Hozzátette: fontos lesz tudni, hogy kellően biztosak lehetünk-e a 2 […]
Az amerikai választók relatív többsége Joe Biden jelenlegi elnök helyett inkább az újbóli jelöltségre törekvő Donald Trump volt elnökre bízná a gazdasági ügyek kezelését a Financial Times és a Michigani Egyetem Stephen M. Ross Üzleti Karának (Michigan Ross) hétfőn bemutatott közös felmérése szerint. A londoni gazdasági napilap által ismertetett reprezentatív vizsgálat 1006 résztvevőjének 42 százaléka […]