Spanyolországban májusban 3,3 százalékkal, mintegy 129 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, amely 1996 óta a legnagyobb mértékű csökkenés havi összevetésben – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium
A New York-i tőzsde részvényeinek szélesebb körét összefogó Standard & Poor’s 500 indexben szereplő cégek vezetőinek jövedelme tavaly annak ellenére emelkedett, hogy a vállalatok nyeresége világszerte csökkent a koronavírus-járvány miatt.
A 7-Eleven 2022 végéig, 250 helyszínen, 500 darab elektromos jármű töltőállomást telepít.
Minden szerdai esemény a térség piacairól egy helyen.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon.
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Svájc hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal csökkent az idei első negyedévben negyedéves és éves összevetésben – közölte a svájci statisztikai hivatal.
Makaó kaszinóinak a bevétele májusban 1,3 milliárd dollár volt, 492,2 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi, koronavírus sújtotta időszakban.
A kibocsátással a járvány utáni helyreállítási alapot finanszíroznák – adta hírül a távirati iroda.
Indexemelkedéssel nyitottak kedden, a hét első kereskedési napján az amerikai értékpapírpiacok, amelyek hétfőn ünnep miatt zárva tartottak . adta hírül a távirati iroda.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.