2024 május 09
NYERSANYAG

Bomba formában az ezüst

Kétség sem fér hozzá, a múlt heti kereskedés volt az idei év egyik legjobb hete az ezüstnek. A 22,7 dolláros szintről egészen 24,4 dollárig emelkedtünk, és a profit nagy részét meg is tartottuk. Az ezüst egyik legnagyobb feladata múlt héten a 22 dolláros szint megőrzése lett volna. A bikák azonban ezt túlteljesítették. Annak ellenére, hogy […]

NYERSANYAG

Hat gáztárolót vesz a németektől a cseh állam

Hat gáztárolót vesz a cseh állam a németektől. A 360 millió eurós tranzakcióról szóló szerződést Prágában írták alá a cseh állam tulajdonában lévő, az energetikai szállítórendszereket üzemeltető CEPS és a német RWE energetikai csoport képviselői. A CEPS közleménye szerint az üzletet, amelyet a felek az év végéig szeretnének tető alá hozni, már csak a cseh […]

NYERSANYAG

Régóta várt fordulat – így már nem lesz 700-as benzin?

A benzin ármozgásai alapján azt mondhatnánk, hogy túl vagyunk a pánikon. Egyelőre azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen lehet csak kisebb korrekcióról van szó. Ez az időszak viszont jó lehet arra, hogy az autósok kicsit megnyugodjanak, és akár még olcsóbb benzin is érkezhet jövő héttől. A magyar emberekre komoly nyomást gyakorolt a benzin árfolyama, amely hihetetlen […]

NYERSANYAG

Arany – veszélyben a nemesfém

Újra sikerült elkerülni a teljes összeomlást. Az arany a hét második felében megtáltosodott, és a kritikusnak számító 1900 dolláros szint közeléből a pénteki kereskedés végére egészen 1940 dollárig hmenetelt. Múlt héten beszámoltunk róla, hogy az 1900-as szint közelsége miatt mekkora pánik alakult ki a piacon. Egymás után szakítottuk át a fontos támogatási zónákat. A szakértők […]

NYERSANYAG

Az ezüst legyűrte a dollár nyomását

Az ezüst piacán látható rali váratlanul érte az emberek többségét, hiszen egy ideje már a szokásosnál erősebb negatív korrelációt figyelhettünk meg a dollár és az ezüst árfolyama közt. A heti grafikonok egymás mellé állítása nagyon szépen mutatja ezt a negatív korrelációt. A dollár index az elmúlt hat hetet zöldben zárta, és szignifikánsan erősödött. Ezen rali […]

NYERSANYAG

A Goldman Sachs figyelmeztetett, a gáz ránk ijesztett

A hónap elején beszámoltunk róla, hogy egyes szakértők szerint akár háromszorosára is emelkedhet a gáz árfolyama Európában. Szerintük az, hogy az orosz gáz helyét az LNG vette át nagyon labilissá tette az európai gázárakat. Ez miatt aztán még az olyan távoli hírek is, mint például, hogy az egyik jelentősebb Ausztrál LNG-létesítmény dolgozói sztrájkba kezdhetnek majd […]

NYERSANYAG

Szakad az olaj – végre fellélegezhetünk?

Az olaj brutális ralija, amely hatalmas pánikot keltett az egész világon, nagy fordulatot vett az utóbbi két hét alatt. Augusztus elején még több, mint fél éve nem látott magasságokban járt az olaj árfolyama, azonban azóta a medvék vették át a kezdeményezést. A Brent árfolyama 88 dollár felett járt, azonban a 90 dollár közelében található zóna […]

NYERSANYAG

Benzin pánik – aggódnak a szakértők, ezzel nem számoltunk

Hatalmas pánik uralkodik Magyarországon a benzin jövője miatt. A pénteki drágulás után a benzin átlagosan 641, míg a gázolaj átlagosan 645 forintba kerül a hazai kutakon. A több hete tartó drágulás nem bír enyhülni annak ellenére, hogy a forint mutatott már némi erőt a dollárral szemben. Eközben már az olaj ralija is kezdett alábbhagyni. Bár […]

NYERSANYAG

Közel 300 millió köbméter gáz vásárlásáról állapodott meg az MVM és a BOTAŞ

A kormány célja hazánk energiafüggetlenségének növelése, ennek érdekében az MVM energiatársaság közel 300 millió köbméter földgáz vásárlásáról állapodott meg a BOTAŞ török földgáz nagykereskedővel és szállítórendszer-üzemeltetővel – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-t. Közleményükben azt írták: a két társaság további együttműködési lehetőségeiről – többek között a folyamatban lévő CCGT beruházásokról – Czepek Gábor, az […]

NYERSANYAG

Benzin pánik – hol tankoljunk olcsóbban?

Érdemes megtervezni, hogy hol tankoljunk. Az elmúlt hetekben az olaj árfolyama emelkedésbe kapcsolt, valamint a forint gyengülése is tovább rontotta a helyzetet. Jelenleg a holtankoljak.hu- adatai szerint hazánkban, némi enyhülést követően, a 95-ös benzin átlagára 641.5 forint / liter. A gázolaj átlagára jelenleg 645.8 forint / liter Magyarországon. A szakértők ilyen magas üzemanyagárakra csak januártól […]

1 16 17 18 19 20 133