2025 május 30
AUTÓ

Megkezdte a leállást a Tesla

Az eredeti terveknek megfelelően a Tesla péntektől megkezdte ötnaposra tervezett júniusi termelésleállítását Berlin melletti üzemében. A gyártó megerősítette, hogy június 7-ike után 14-én, 17-én, 27-én és 28-án sem termel Grünheidében. A termelés fejlesztési és felújítási okok miatt szünetel. A németországi Tesla-gyár termelése idén már nem először állt le. Január végén a cég a Vörös-tengeren a […]

AUTÓ

Törökország jelentőseb megemeli a kínai autókra kivetett vámokat!

Törökország július 7-étől 40 százalékkal emeli a Kínából importált autók vámját! Recep Tayyip Erdogan török elnök erről szóló rendelete a szombati kormányközlönyben jelent meg. A minimálisan 7 ezer dolláros vám a benzin-, dízel-, hibrid- és elektromos járművekre egyaránt vonatkozik. Elemzők szerint a vámemelés hátterében az áll, hogy a török kormány korlátozni próbálja az importot és […]

TECH

Nőtt a félvezetők globális eladása

Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon. Ez15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet. Áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján. John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott az ágazat kilátásairól, megjegyezve, hogy a globális félvezetőipar 2024 minden hónapjában kétszámjegyű […]

AUTÓ

Beárazták az új Porschét itthon is

Korábbi cikkünkben számoltunk be róla, hogy megújult a Porsche 911 GTS verziója. Az új kivitel viszont már nem csak pusztán benzines, boxermotoros sportautó. A Porsche új „T-Hybrid” rendszere egészen egyedi módon teszi hibriddé a nagymúltú 911-est. Az „T-Hybrid” rendszer esetében a turbót segíti ki részben egy villanymotor. A többi hibridhajtáshoz hasonlóban nem csak a váltóba […]

EXTRA

Befejeződött a turisztikai fejlesztéssorozat Orosházán

Befejeződött az a több elemből álló turisztikai fejlesztéssorozat Orosházán, amelyre a Békés vármegyei település 820 millió forint uniós forrást fordíthatott – közölte az önkormányzat. A csaknem 26 ezer lakosú város önkormányzata eredetileg 650 millió forintot nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán, majd kaptak 177 millió forint többlettámogatást, amelyből 172 millió […]

EXTRA

A Turisztikai Ügynökség üdvözli a repülőtér magyar tulajdonba kerülését

A fővárosi repülőtér az ország elsődleges kapuja, 2023-ban a külföldi látogatók többsége repülőgéppel érkezett. A magyar turizmus elsőrendű stratégiai célja hazánk elérhetőségének fejlesztése. A Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések valósulhatnak meg. A budapesti repülőtér hazatért – írta pénteki közleményében a Magyar Turisztikai […]

TECH

Új lendületben a magyar űripar

Balatonfüreden rendezték meg pénteken az I. Hazai Űrkongresszust, melyen részt vett Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára – tájékoztatta a tárca az MTI-t pénteken. Magyarország Európai Űrügynökséghez (ESA) történt csatlakozásának köszönhetően 2015 óta jelentősen bővültek a hazai űrtevékenység anyagi forrásai, az ESA felzárkóztatást segítő programja keretében pedig jelentősen növekedett a hazai […]

ÉLETVITEL

Adathalász csalókra figyelmeztet az OTP

Az OTP arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy adathalász csalók az átutalásokra automatikusan beállított napi limit megemelésére illetve a számlájukon található összeg elutalására próbálják rávenni őket – tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t pénteken. A közleményben kiemelték: az ügyfelek védelmében a bank május 8-tól automatikusan 1 millió forintos napi limitet állított be minden, az OTP internet- és mobilbankból […]

EXTRA

NIÜ új programja segíti a vállalkozásokat a Horizon Európában

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) legújabb szolgáltatása, az Enterprise Horizon program információátadással támogatja az innovatív vállalkozásokat a világ legnagyobb kutatás-fejlesztés és innovációs programjában, a Horizon Európában való sikeres részvételben – közölte az ügynökség pénteken az MTI-vel. Kiemelték, a NIÜ stratégiai célja támogatni az innovatív vállalkozásokat abban, hogy a nemzetközi innovációs ökoszisztéma szerves és aktív részévé […]

AUTÓ

Itthon ezek a hibrid autók kelnek leginkább

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint a Toyota 6 különböző modellel dominálja a hazánkban legnépszerűbb hibrid autók tízes toplistáját. A portál szakértője ezen kívül a 0-5 és 6-10 éves használt személyautók átlagárainak is utánajárt, a money.hu vezetője pedig az egyre kedvezőbb kamatkörnyezetre hívja fel az autóvásárláshoz hitelben gondolkodók figyelmét.     […]