Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával – írja az MTI. A két, évek óta együtt dolgozó szervezet szerdai közleményében a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából közösen hívja fel a figyelmet az utánzatok kockázataira. […]
Májusban országosan 0,7 százalékkal, a fővárosban pedig 1,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből. Éves összevetésben az országos átlagos lakbérek 10,5 százalékkal, a budapestiek 10,8 százalékkal nőttek. Az országos és a fővárosi drágulásnál nagyobb mértékben, 11,2-14,7 százalékkal emelkedtek éves szinten […]
Meghosszabbítja a kormány a diákhitelekre érvényes kamatstopot. A szabadcélú Diákhitel kamata a tervek szerint az év második felében is marad 7,99%. ABankmonitor szakértői megvizsgálták, ez mennyire kedvező a jelenlegi piacihitelkonstrukciókhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azta jogszabálytervezetet, ami szerint a szabad felhasználású diákhitelekre – eztszokták még Diákhitel1 megnevezéssel is illetni – egészen 2024. december 31-igmegmaradna […]
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedőHasználtautó.hu szakértője megnézte, hogy mennyi idős használt autók után érdeklődnekleginkább a vásárlók. Avagy: a preferenciák alapján idén hiába „csupán” 10 év a keresett (ígyvágyott) autók átlagéletkora, ha a jelenlegi pénztárcamérethez mégis a már bőven nagykorú,csaknem 20 éves modellek állnak legközelebb. A KSH legfrissebb adatai szerint a magyar gépkocsiállomány […]
Az EU-ban a hamisított sportfelszerelések miatt a gyártók évente 850 millió euró veszteséggel néznek szembe, ami az elmaradt értékesítések 11 százalékának felel meg – ez derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) legfrissebb felméréséből. Az MTI-nek küldött közleményük szerint ez az adat ugyanakkor nem tartalmazza például a hamisított futballmezeket vagy a hamisított sportcipőket, […]
A fogyasztói kiadásokat támogató politikai törekvéseknek köszönhetően nőttek a kiskereskedelmi személygépkocsi értékesítések az év első öt hónapjában Kínában – írja az MTI. A személygépkocsi ágazat szakmai képviseleti szervezete, a CPCA (China Passenger Car Association) adatai alapján a január-májusi időszakban összesen 8,07 millió személygépkocsit értékesítettek kiskereskedelmi csatornákon keresztül Kínában, ami 5,7 százalékos éves növekedés. A képviseleti […]
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátja a szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció 2024 második félévére vonatkozó kamattervezetét. Közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. A javaslat szerint – amely kedden válik elérhetővé a kormányzati portálon – a hallgatói hitelezés területén is szükséges fenntartani a kamatstop intézményét. A diákok továbbra is a piaci szint alatt, változatlanul […]
Májusban a lakások áremelkedése éves összevetésben 4,5 százalék volt, Budapesten pedig 5,8 százalékkal nőttek az árak az elmúlt 12 hónapban. Áprilisban az éves drágulás üteme egy-egy százalékkal kisebb volt a májusinál. Közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel a kereslet-kínálati összesítője alapján. Kiemelték, hogy a legnagyobb mértékben továbbra is a Szegedet és Debrecent is magában foglaló […]
A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mennyi lenne most az átlagnyugdíj, ha nem csak az inflációt, hanem részben a béreket is követnék a nyugdíjak. A svájci indexálás eltörlésével a nyugdíjemelések már egyáltalán nem igazodnak a bérdinamikához. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mekkora lenne az átlagnyugdíj, ha az utóbbi évtizedben az infláció és a béremelkedés 50-50 százalékos súlyozású átlagával […]
Az Európai Unión kívüli nyaralásból soha ne hozzanak haza növényeket, virágokat, magokat, gyümölcsöket vagy zöldségeket! Ezt tanácsolja az utazóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Dísznövénykertészek Szakmaközi Szervezete és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács. A szervezetek az MTI-nek eljuttatott közös közleményükben kiemelték a veszélyt. Ezek az egzotikus növények olyan kártevőket rejthetnek […]