2024 október 23
EXTRA

Célegyenesben az Egis dél-koreaiakkal közösen fejlesztett reumaszere

Középtávon 40 százalékos profitnövekedést ígér az Egis számára a most bejelentett kutatási eredmény. Ez alapján akár 21 ezer forintos célárat is kitűzhetnénk, de óvatosságra int a cég 25 százalékos magyar kitettsége, s még nem fejeződött be a Tradewinds kitárazása sem, ami állandó nyomás alatt tartja a kurzust.

Cégalapítás és működtetés 1. rész – Monaco

Akkor ahogy ígértem, kezdjünk bele Európát (is) bejáró kis sorozatunkba, miszerint hogyan is lehet céget alapítani, majd működtetni tágabb régiónkban.

A kockázatkerülőknek távozniuk kell a rulettasztaltól

A spanyol leminősítés hitelminősítői presztízs intézkedésnek látszik, az olasz kötvényaukció meg pótcselekvésként értékelhető. A piac immár a görög választásokra figyel. A kockázatkerülőknek pénteken távozniuk kell a „rulett asztaltól”, míg a vérbeli spekulánsoknak hétvégéig meg kell tenniük tétjeiket. Holnap zárások és nyitások kusza kavalkádja várható.

Megan Fox terhes?

A színésznő, Megan Fox a pletykák szerint első gyermekével várandós.

Martin Scorsese kapcsolata DiCaprioval

A rendező legenda, Martin Scorsese le van nyűgözve a közte és Leonardo DiCaprio közötti munkakapcsolatról.

1 15 130 15 131 15 132 15 133 15 134 15 160