2024 október 07

Tervezéssel és új piacok keresésével maradhatnak életben a vállalatok

Tervezéssel és új piacok keresésével maradhatnak életben a vállalatok a nehéz helyzetekben is a csődvédelem.hu elemzése szerint.

Nehéz időkben

A közlemény szerint a piaci helyzet alakulása sokféle kihívás elé állíthatja a cégeket. A legjobb már akkor változtatni a működésen, amikor még nincs baj, de már akadozik az üzletmenet. Ilyen jel lehet, ha a vállalkozó nem tudja kifizetni a beszállítóit. Nem tud alapanyagot venni, közüzemi számlákat fizetni. Illetve az sem jó jel, ha túl nagy a kitettsége a cégnek, például túl sokan tartoznak neki.

Tervezéssel és új piacok keresésével maradhatnak életben a vállalatok

A közlemény idézi Tihanyi Nikolettet, a csődvédelem.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: a vállalatoknak azzal is számolniuk kell, hogy nemcsak a saját működésükben léphetnek fel problémák. Hatással lehetnek rájuk a partnereiknél, ügyfeleiknél kialakuló fizetési és más piaci nehézségek is.

Elmondta: a tapasztalatok szerint az év végi időszak után a január-február hagyományosan gyengébb időszak a cégek esetében. A kis- és középvállalkozások (kkv) számára kiemelt fontosságú a rugalmas hozzáállás, a mindig változtatni kész menedzsmentszemlélet és a folyamatok állandó monitorozása. Úgy vélte, ezek a vezetői attitűdök egy nehezebb helyzetben mindenképpen versenyelőnyt jelenthetnek. Hozzátette, mivel a kkv-k a felmérések szerint az összes hazai vállalat 90 százalékát teszik ki. A foglalkoztatottak 60-70 százaléka dolgozik ebben szektorban és ők termelik meg a magyarországi a hozzáadott érték 50 százalékát. Hatásuk a gazdasági folyamatokra jelentős, és más szektorokat is befolyásol eredményességük.

A közlemény szerint, ha válsághelyzet kezd kialakulni a vállalatnál, fontos, hogy a cégvezetők nagyon gyorsan reagáljanak és vegyék igénybe szakértő segítségét: a csődvédelem.hu azt tanácsolja a vállalkozásoknak, hogy folyamatosan monitorozzák tevékenységüket és rugalmasan, azonnali válaszlépéssel reagáljanak a változásokra. A késlekedés ugyanis azzal járhat, hogy elmaradnak a tervezett bevételek és így finanszírozhatatlanná válik a működés.

Az első, de általában túl lassan, túl későn megtett reorganizációs lépés lehet az üzemméret csökkentése – ami ugyan a bevételelmaradással járhat, de egyben megelőzheti a nagyobb bajt, a költségek túlzott növekedését, és a nagyobb veszteséget. A szakértők emellett tudnak segíteni a fedezeti pont számítással, árszabás-korrekcióval, illetve az üzemméret-csökkentéshez kapcsolódó eljárások koordinálásában. Tihanyi Nikolett hozzátette, a reorganizáció és az újratervezés mellett válsághelyzetben a legfontosabb az új piacok felkutatása, bármilyen módon.

Borítókép forrása: Shutterstock