2024 szeptember 09

Szomszédos országok átlaga alatt a magyar üzemanyagárak

A kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM pénteki közleménye szerint a háborús üzemanyagárak letörésével a lakosság jelenleg 41 forinttal olcsóbban tankolhat benzint és 45 forinttal olcsóbban dízelt az áprilisi és februári csúcsértékeihez képest. Az üzemanyagkereskedők által tanúsított együttműködés és árpolitika hozzájárul a családok megvédéséhez és a növekvő kereslet által segíti a fogyasztás helyreállását. Az NGM bejelentette azt is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének javaslata alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium egyetértésével sor került az üzemanyagstatisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására, amelynek keretében a heti összehasonlítás helyett havonta történő statisztikai összevetésekkel valósul meg az üzemanyagárak nyomonkövetése.

A pontosított módszertan szerinti első havi összehasonlítás a júliusi adatokat tartalmazza, melyet a KSH a pénteki napon tett közzé. Az NGM ezeket az adatokat ismertetve közölte: az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján, Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára július hónapban 612 forint volt, ami 8 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 620 forintos júliusi átlagáránál. A dízel üzemanyag havi átlagára Magyarországon 621 forint volt, ami 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 624 forintos átlagáránál. Júliusban Magyarországhoz képest a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára, és a dízelolaj tekintetében is hasonló trend figyelhető meg – fűzték hozzá a KSH alapján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, ami megfelel a kormány szándékainak. A kormány elvárása, hogy a magyar családok védelme érdekében az üzemanyagkereskedők, a jövőben is a szomszédos országok átlagára alatt tartsák az üzemanyagárakat, ezért továbbra is bízik az üzemanyagkereskedők együttműködésében – olvasható az NGM közleményében.