2024 május 12

A 2100-as arany kapujában állunk

Május elején már volt egy próbálkozás minden idők legmagasabb aranyárfolyamának áttörésére, azonban sikertelennek bizonyult. Túlságosan erős ellenállás van a 2100-as szint alatt, ezért sokkal kitartóbb bikákra lesz szükség, ha történelmet akarunk írni. Jó hír viszont, hogy most már lassan két hete a 2000 dolláros szint felett tartja magát az arany. A napi grafikonon is jól látható, hogy bár a márciusi erőteljes rali után oldalazásba kezdett az árfolyam lassan, de biztosan egyre magasabb értékeket érünk el. A következő megálló pedig akár a rekordértékek újratesztelése lehet. Ehhez azonban nagy segítségre van szüksége az aranybikáknak. A bizonytalan környezet, amelyet az amerikai gazdaság gyengélkedése alakított ki sokat segíthet. Az amerikai adósságplafon miatt kialakult politikai patthelyzet újra felerősítette az aggodalmat. A vagyonmegőrző szerepe miatt a bizonytalan környezet és a recessziótól való félelem már többször is kilőtte az arany árfolyamát. Kérdés viszont, hogy a mostani pánik elég-e lesz a csillagászati értékek elérésére, illetve azok megtartására. 

(www.shutterstock.com)

Győzelmet aratott az arany – megvan a kritikus 2000 dollár

A május elején elért 2085 dolláros magasságok óta egyre lejjebb csúszott az arany értéke. Az aranypiacok a múlt heti kereskedést enyhe mínuszban zárták, miután pénteken sem sikerült megfordítani a csökkenő tendenciát. Szerencsére a 2000-es szint környékén a vevők visszatértek, ez nagyon fontos volt a rali folytatásának érdekében. Amíg a pánik ilyen súlyos mértéket ölt, a bikák folyamatos támogatást élvezhetnek. Ennek értelmében hétfőn hoztuk is a papírformát. Az arany árfolyama 6 dolláros profitot jegyzett fel az első kereskedési napon. Abban az esetben, ha sikerül a pénteki magasságok fölé törni, akkor a szakértők szerint nagy esély van a 2050-es szintek átlépésére is. Jelenleg a piacnak megvan a momentuma. A vásárlók főleg a kisebb korrekciók után érkeznek, de azért a szakértők óvatosságra intenek. A dollár erősödése általában negatívan hat az arany árfolyamára, ezért érdemes figyelemmel követni a dollár index változásait is. A zöldhasú az elmúlt héten február óta nem látott gyarapodást jegyzett fel.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock