Sötét mód ikon
2026 július 21
Nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank – Marad a szigor

Nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank – Marad a szigor

Nem változtatott a 6,50 százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület egyhangú döntéssel a szigorú monetáris politika fenntartása mellett tette le a voksát, indoklásuk szerint az előretekintő iránymutatás megváltoztatása továbbra sem indokolt.

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A döntés értelmében a kamatfolyosó szélei sem módosultak: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, míg az egynapos (O/N) hitelkamat 7,50 százalék maradt. Ez azt jelenti, hogy az MNB a jelenlegi, szigorú monetáris kondíciókat továbbra is fenntartja – jelent meg a jegybanki közlemény a a kamatdöntő ülésről.

Egyhangú döntés, változatlan iránymutatás

A tanács közlése szerint a mostani ülésen egyetlen döntési javaslatot tárgyaltak. Az alapkamat változatlan szinten tartását. A testület tagjai egyhangúan úgy ítélték meg, hogy a monetáris politika szigorú irányultságának fenntartása szükséges, és az előretekintő iránymutatás megváltoztatása nem indokolt.

Legutóbb tavaly szeptemberben módosított az MNB az irányadó rátán. Akkor 25 bázispontos csökkentést hajtott végre, amivel az alapkamat 6,50 százalékra mérséklődött. Azóta azonban több ülésen is a kivárás mellett döntöttek, tekintettel a gazdasági folyamatok alakulására.

A döntés hátterében az infláció, forint, gazdasági kilátások állnak

A monetáris politika változatlanul hagyása összefügg azzal, hogy az inflációs pálya továbbra is bizonytalan, miközben a forint árfolyama erősödést mutatott az elmúlt hetekben, különösen az euróval és a dollárral szemben. A szigorú kondíciók fenntartása az MNB értékelése szerint hozzájárul az inflációs cél eléréséhez és a piaci stabilitás megőrzéséhez.

A jegybanki kommunikációban kiemelték, a globális környezet, különösen a nyersanyagárak és a nagy jegybankok kamatpolitikája továbbra is kockázatot jelent a magyar gazdaság számára. Ezért a túl korai lazítás nem lenne indokolt.

 A piac egyelőre az év végéig változatlan kamatszinttel számol. Ugyanakkor a 2026-os év elején, kedvezőbb feltételek mellett, ismét napirendre kerülhet a kamatcsökkentés.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.