2024 március 04

Több mint kétéves csúcson a bitcoin jegyzése

Több mint kétéves csúcsra emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben hétfőn kora este.

A bitcoin több mint két év után, 2021. december 27-ike óta először lépte át az 50 ezer dolláros szintet. Miután meglökte a világ legnagyobb kriptovalutáját az a felerősödött szakértői várakozás, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) még az idén kamatot csökkent.

Erősíti a befektetők bizalmát a bitcoin iránt, hogy januárban az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) engedélyezte az első 11, bitcoinba befektető, tőzsdén jegyzett azonnali befektetési alap (ETF) tőzsdei kereskedésének elindítását. A bitcoin idén eddig mintegy 15,7 százalékot erősödött, hétfő kora estig a legmagasabb értéke 50 062 dollár volt. Ami 3,83 százalék napon belüli drágulásnak felel meg. A bitcoin 2021 novemberében történelmi csúcson, 68 ezer 789 dolláron is állt.

Több mint kétéves csúcsra emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben hétfőn kora este.

Borítókép forrása: Shutterstock