2024 június 21

Az Erste eredménye 15 milliárd forinttal nőtt két év alatt

Az Erste Bank adózás utáni eredménye egyszeri hatásoknak is tulajdoníthatóan 46,7 milliárd forintot tett ki az első fél évben szemben a tavaly ilyenkori 4,4 milliárddal, illetve a 2021-es első félévi 31,7 milliárddal – ismertette Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.

Kiemelte, hogy a működési kiadások például 8,1 százalékkal csökkentek a Sberbankhoz kapcsolódó OBA-befizetés visszatérítése miatt idén, ez a tétel tavaly még növelte a kiadásokat. Rámutatott: a bank működési bevételei több mint 46 százalékkal haladták meg idén az első hat hónapban az egy évvel korábbi adatot, amiben nagy szerepet játszott a támogatott hitelek átértékelődése. A kamatkörnyezet változása tavaly közel 14 milliárd forinttal csökkentette, míg az idén közel 20 milliárddal növelte a működési bevételeket. A bank működési eredménye összességében 93,6 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 44 milliárd forintról, illetve a 2021-es első félévi 49,4 milliárdról. Az ügyfélhitelek és kötvények állománya több mint 10 százalékkal 2346 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, az ügyfélbetétek ezzel szemben bő 6 százalékkal 3250 milliárd forintra estek vissza.

Ennek megfelelően a hitel-betét arány a korábbi évi 57,3 százalékról 68 százalékra emelkedett – fejtette ki. Az elnök-vezérigazgató arra is kitért, hogy a nemteljesítő hitelállomány, azaz az NPL ráta 2,8 százalékra csökkent az idén az első fél évben a tavalyi időszak 3,3 százalékához képest. A pénzintézet közleménye szerint a teljes lakossági hitelállomány 2 százalékkal nőtt éves összevetésben, az új kihelyezések értéke azonban az idei első fél évben 34 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, elsősorban a jelzáloghitelek iránti kereslet visszaesése miatt. Az új lakáshitelek folyósítása 57 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest. A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 16 százalékkal csökkent. Ezen belül a személyi kölcsönök esetében 10 százalékkal, míg a Babaváró hitel iránt 43 százalékkal csökkent a kereslet az egy évvel korábbihoz képest. A kisvállalkozók esetében döntően az államilag támogatott programoknak köszönhetően az új folyósítás 20 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakáshitel piacon a második fél évben sem számítanak nagy fellendülésre, a Babaváró hitelnél ugyanakkor a korábbiakban bejelentett változások miatt várható egy nagyobb roham az év vége felé. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a betétállományból kivont pénzek nagy része az értékpapírszámlákra ment; a pénzintézet aktívan támogatja, hogy már akár néhány tízezer forintból is rendszeresen részvényt vásároljanak az ügyfelek. A vezérigazgató-helyettes jelezte azt is, hogy a bank George nevű applikációját egyre többen használják, a lakossági ügyfelek 70 százaléka digitálisan aktív a pénzintézetnél, kétharmaduk csak mobilbankot hasznnál.