2023 december 03

Visszavettek a lendületből a befektetők

A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kisebb lett a lendület

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: az optimista kezdés után alábbhagyott a lendület a nemzetközi piacokon. A szakértő szerint nem múltak el a deflációs aggodalmak, illetve a világgazdaság lassulásától való félelem, emellett a befektetők a harmadik negyedéves vállalati eredményekre várnak.

A nemzetközi piacokkal együtt mozgott a magyar tőzsde; a BUX pluszban zárt, de a nap végére visszafogottabbá vált a hangulat.

Így zártak a blue chipek

A Mol 170 forinttal, 1,43 százalékkal 12 070 forintra erősödött, 887,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 13 forinttal, 0,32 százalékkal 4012 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 355 forintra nőtt, forgalma 155,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 47 forinttal, 1,18 százalékkal 4025 forintra emelkedett, a részvények forgalma 663,3 millió forintot ért el.

A BUMIX 1499,55 ponton zárt csütörtökön, ez 6,89 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Változtak az árfolyamok az árupiacon

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica, a napraforgómag és a repce elszámolóára változott csütörtökön.

A takarmánykukorica novemberre 400, decemberre 700, jövő márciusra pedig szintén 400 forinttal lett olcsóbb, így 35 800, 36 300, illetve 37 800 forint. Jövő májusra maradt 39 100 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag novemberre 500 forinttal 87 500 forintra, decemberre 1000 forinttal 88 000 forintra, jövő márciusra pedig 1490 forinttal 88 500 forintra drágult. A nagy olajtartalmú repce elszámolóára novemberre 500 forinttal 91 500 forintra, jövő márciusra pedig 300 forinttal 92 000 forintra nőtt. Jövő augusztusra változatlanul 99 000 forint.

A malmi búza decemberre továbbra is 49 800, jövő márciusra 50 200 forint. A takarmánybúza elszámolóára decemberre maradt 41 000, jövő márciusra 42 300 forint.

A takarmányárpa elszámolóára sem változott, decemberre továbbra is 40 300 forint.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]