A lapnak Vágó József, az indulás előtt álló légitársaság vezérigazgatója elmondta: kettős ajánlattal érkeztek: kezdetben Budapestre vinnék 30-60 fős, úgynevezett „ráhordó” gépekkel az utasokat, a későbbiekben, megfelelő utasszám esetén pedig innen is indítanának járatokat európai célpontokra. Emellett pilóták, utaskísérők képzése során is számítanának Pérre. „A vidéki repülőterek közül néggyel számolnánk: a périvel, a sármellékivel, a pécsivel, és jó lenne a debrecenivel is” – mondta a lapnak Vágó József.
Fejlesztések Péren
Újabb fejlesztéseket tervez Pér reptere a most záruló menetet követően. Az eddigiek során a felszállópálya meghosszabbításával és több, ehhez kapcsolódó beruházással 180 fős gépeket is tudnak fogadni, földi kiszolgáló kapacitásuk egyszerre 60-70 utazót tud megfelelő színvonalon kiszolgálni. A következő 6,6 millió eurós idei fejlesztés során Boeing-737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek fogadására teszik alkalmassá a repülőteret. A fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építettek.
A Sólyom cégcsoport augusztus végén ismertette terveit. Nevezetesen, hogy egy új, minőségi, prémium magyar brandet szeretnének létrehozni és bevezetni Magyarországon. Arra a kérdésre ekkor üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak, hogy milyen befektetők állnak a holding mögött, annyit közöltek, hogy a céget a három tulajdonos működteti, és ők finanszírozták azokat a költségeket, amelyek a holding működtetéséhez szükségesek voltak.
Később a Napi Gazdaság számolt be arról, hogy hatósági engedélyek hiánya miatt szeptemberben nem indultak el a társaság tervezett járatai. A lappal akkor Vágó József azt közölte, hogy a légitársaság jelenleg 100 százalékban magyar tulajdonban van – ez a korábban bejelentett hat gép üzembe állítására és működtetésére vonatkozik. A tervekben szereplő 50 gépes flottához ománi és dubaji pénzügyi források állnak rendelkezésre, hitel vagy tulajdonrész-vásárlás formájában. Ezeket eddig nem hívták le.