Sötét mód ikon
2026 július 23
Veszített az állam a kishantosi perben

Veszített az állam a kishantosi perben

Hibázott a magyar állam

A Kúria tájékoztatása szerint a pályázati eljárás útján megkötött szerződés jogszabályba ütközött, mert a magyar állam képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) olyan társasággal kötött szerződést (Mező Vidék Bt.), amely nem indulhatott volna a pályázati eljárásban a vonatkozó kormányrendelet szerint, mert nem származott jövedelme mezőgazdasági tevékenységből.

A pályázati eljárás lefolytatása nem eredményezheti azt, hogy a pályáztató erre hivatkozással olyan személlyel kössön szerződést, akivel a szerződéskötést egyébként jogszabály kizárja – írja a Kúria.

Óriási kárt okoztak

Ács Sándorné, a felperes Kishantosi Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, „felemelő érzés megélni, hogy működik a jogállam Magyarországon”. Mint mondta, a legmagasabb bírói fórum, vagyis a Kúria döntése megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy az NFA és a Mező Vidék Bt. között megkötött bérleti szerződés jogszabályellenes volt és jó erkölcsbe ütközött.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Úgy vélte, a többi nyertes pályázó esetében is törvénytelen volt a pályázat, reményei szerint azok esetében is ugyanígy igazat adnak nekik. Hozzátette, az NFA döntései eddig félmilliárd forintos kárt okoztak a kft-nek.

A Greenpeace álláspontja szerint az ítélet precedensértékű: azt mutatja, hogy a bíróságok ténylegesen számon kérhetik a NFA-n a jogszabályok betartását.

Nem volt tisztességes a pályáztatás

A keresetet a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. nyújtotta be a magyar állam, a Mezővidék Bt. és az NFA ellen, mint a földterületek volt haszonbérlője. A Kft. kereseteiben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi állami földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.

Tavaly júniusban a másodfokon eljáró fővárosi törvényszék – az elsőfokú ítéletet megváltoztatva – jogerősen érvénytelennek nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Nonprofit Kft. keresetének. A Kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.