Sötét mód ikon
2026 július 23
Verhofstadt jelölt lett az EB élére

Verhofstadt jelölt lett az EB élére

europai_parlament_121133Rehnt is fontos pozícióra jelölik

A jelöltségért a flamand politikuson kívül még Olli Rehn, a bizottság mostani, gazdasági és monetáris ügyekért felelős finn alelnöke szállt ringbe. Watson közleménye szerint a két politikus együtt vezeti majd az európai liberálisok kampányát, Olli Rehnt pedig más magas, uniós posztra jelölik „gazdasági vagy külpolitikai területen”.

Mindkét politikus még tavaly jelezte, hogy indulni kíván a liberálisok színeiben, a párt vezetése ugyanakkor a német liberálisok, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét, Christian Lindnert és a holland miniszterelnököt, a szintén konzervatív-liberális Mark Ruttét kérte fel, hogy közvetítsen a riválisok között, és próbáljanak megállapodásra jutni.

Verhofstadt „breaking news” vagyis „rendkívüli hír” felirattal osztotta meg Watson közleményét a legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon, a Twitteren pedig köszönetet mondott a német és a holland „döntőbírónak”, amiért javaslatuknak köszönhetően az ALDE őt jelöli a bizottság élére.

Schulz lehet az ellenfél

Az Európai Szocialisták Pártja Martin Schulzot, az EP jelenlegi német elnökét nevezte meg jelöltjeként a bizottság élére, a radikális baloldal pedig a görög mentőprogramot elutasító Alekszisz Cipraszt, a Sziriza vezetőjét választotta csúcsjelöltjéül. A zöldek előválasztást tartanak, amelyben a jelöltségre aspiráló négy politikusra az interneten lehet szavazni. A jelenleg legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppárt várhatóan márciusi kongresszusán, Dublinban nevezi majd meg jelöltjét.

Az európai pártok most első alkalommal állítanak jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára, mert a lisszaboni szerződés értelmében a bizottság vezetőjét most először immár az Európai Parlament választja majd meg, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak pedig az EP-választások figyelembe vételével kell megneveznie jelöltjét a testület élére.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.