A résztvevők a Hősök terén gyülekeztek. A Főtaxi már korábban arról tájékoztatott, hogy a cég gépjárművei nem vesznek részt a tüntetésben.
A tervek szerint a demonstráció résztvevői négy csoportra oszlanak: az egyik csoport a Budapesti Közlekedési Központhoz, egy másik csoport a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a harmadik az amerikai nagykövetséghez, a negyedik pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz hajt. Utóbbi két helyszínen petíciót is át kívánnak adni.
A tiltakozás a tervek szerint a Deák téren folytatódik, ahol 11 órától forgalomlassító demonstrációt tartanak, vagyis egy sávot elzárnak a forgalom elől.
A taxik háromnegyed 9-kor indultak el rendőri felvezetéssel a Hősök teréről.
Olvastad már? Nyomoznak az Uber ellen
Új nyomozást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az Uber ügyében. A NAV azt közölte, hogy az adóellenőrzések során olyan új információ került a kockázatelemzők birtokába, amelyet azonnal továbbítottak az illetékes bűnügyi főigazgatóságának.