Sötét mód ikon
2026 július 22
Újra kapható lesz Hollóházi Porcelán Kassán

Újra kapható lesz Hollóházi Porcelán Kassán

Pálfi József, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: száz évvel ezelőtt a Hollóházától alig 25 kilométerre található Kassa egyik legfontosabb piaca volt a gyár termékeinek. Ezt azonban a trianoni határok meghúzása miatt elvesztette, és az elmúlt rendszerben sem sikerült visszaszerezni a piacot, ám most, több mint hetvenéves szünet után újra megpróbálnak teret nyerni Kassán.

Pálfi József úgy fogalmazott: a márkabolt megnyitása szép példája a magyar-szlovák gazdasági, kereskedelmi együttműködésnek, hiszen a már komoly vállalkozói múlttal rendelkező Stefán Tóth és felesége, Daniela Tóthová keresték meg az üzem vezetését a márkabolt létrehozásának ötletével.

Megérintett minket a porcelánok szépsége

Daniela Tóthová ezzel kapcsolatban azt mondta: többszöri hollóházi látogatás után döntöttek úgy a férjével közösen, hogy belefognak a neves magyar márka forgalmazásába. Hozzátette, reméli, hogy a kassaiakat is ugyanúgy megérinti majd a hollóházi porcelánok szépsége, mint ahogyan az velük történt.

A hollóházi porcelánok kiállítása és értékesítése mellett a tulajdonosok egy galériát is berendeztek, ahol az ismert kassai festőművész, Dusán Balázs képei kaptak helyet.

Szlovákia területén a kassai mellett Révkomáromban működik még hollóházi márkabolt. A cég az idén a tavalyi 60 millióról 100 millió forint fölé szeretné emelni exportját.

A gyár a 2012-es 500 millió forintos nettó árbevételét 2013-ban több mint 10 százalékkal, 560 millió forintra tudta növelni, miközben a válság miatt az igényes porcelánok iránti kereslet világszerte visszaesett. Az árbevétel túlnyomó része, 500 millió forint a belföldi értékesítésből származik, amely 20 százalékkal nőtt az elmúlt évben 2012-höz képest.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.