Sötét mód ikon
2026 július 22
Újra esésben az arany és az olaj

Újra esésben az arany és az olaj

Ismét beszakadt az olaj

Az amerikai WTI olaj közel 4 dollárt esett a tegnapi kereskedés alatt, így elérte a 2012 júniusa óta nem látott 81,84 dolláros mélypontot. A novemberi szállítású Brent olaj holnap fut ki, a jegyzés tegnap 85 dollárig esett, ma azonban áttörésre került a 85 dolláros támasz és a hordónkénti árfolyam már 84 dollár alatt is járt – írják a Quaestor elemzői.

brent-olajkút gtvA Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tegnap megjelent közleményében napi 200 ezer hordóval 700 ezer hordóra csökkentette a becsült, 2014-es globális olajkeresletet a korábbi előrejelzéséhez képest. Az IEA szerint a világgazdaság teljesítményének lassulása és az erős amerikai dollár is szerepet játszott az olaj iránti kereslet zsugorodásában. Emellett az ügynökség is megerősítette, hogy az olajpiac túltelített. A globális olajtermelés szeptemberben közel napi 910 ezer hordóra ugrott, köszönhetően az OPEC és a szervezeten kívüli szereplők fokozódó termelésének. Csak az OPEC-en belül 13 havi csúcspontjára ért a nyersolaj kitermelése az elmúlt hónapban, elsősorban a líbiai és az iraki platformok mutattak növekedést. Helyesbítve, a hétfői ünnepnap miatt az amerikai ásványolaj szövetség (API) jelentése és a hivatalos közlemény is csúszik egy napot. Így az API ma, éjjel teszi közzé az amerikai olajkészletekkel kapcsolatos publikációját, az Energiaügyi Minisztérium pedig csütörtök délután.

A novemberi szállítású WTI olaj árfolyama magyar idő szerint szerda délelőtt 80,9 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén novemberi szállítású Brent olajjal 83,9 dolláron kereskednek.

Esésnek indult az arany a négyhetes csúcs elérése után

A több napig tartó emelkedés után a dollár kisebb erősödésével párhuzamosan korrigál az arany árfolyama, azonban továbbra sem enyhültek érdemben a világgazdasági teljesítmény romlásától való félelmek a piacon.

arany gazdasagtv 140908A dollár mérsékelt erősödést mutatott a tegnapi kereskedésben, ami által az arany árfolyama is már több mint 10 dollárt esett. A részvénypiacokon látott pánikszerű hangulat enyhült, tegnap az Egyesült Államokban, valamint ma Ázsiában is a zöld tartományban zártak a részvényindexek, azaz ismét nőtt a kereslet a kockázatosabb eszközök iránt, míg a menedékeszközként funkcionáló arany árfolyama csökkenésnek indult a négyhetes csúcs beállítása után.

Ma fontos makroadatok érkeznek az Egyesült Államokból, melyek hatással lehetnek a dollár árfolyamára, ezáltal pedig a dollárban jegyzett eszközökre is. Elsősorban a fél 3-kor érkező szeptemberi kiskereskedelmi statisztikákra lesz érdemes figyelni, emellett még ezzel egy időben feldolgozóipari (Empire State index) és inflációs (termelői árak) adat is napvilágot lát.

Érdemes emellett megemlíteni a világ két legnagyobb aranyfogyasztó országában, Kínában és Indiában a kereslet alakulását. Kínában továbbra is erős a fizikai arany iránti igény a múlt héten lezárult egyhetes ünnep után, míg Indiában most kezdődik az esküvői és fesztiválszezon, mely jelentősen meg szokta emelni a keresletet. Az adatok alapján ez ezúttal sincs másképp, a szeptemberi indiai aranyimport közel megduplázódott az augusztusi szinthez képest, 3,75 milliárd dollár volt.

A spot arany árfolyama tovább folytatja tegnap megkezdett esését ma reggel is, magyar idő szerint szerda délelőtt 1 223 dollár körül kereskednek vele unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.