A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Új ügyvezetője van a debreceni repülőtérnek
Györke Ernő iparági szakembert nevezték ki szeptember 20-tól a debreceni repülőtér ügyvezetőjének, az új vezetőtől Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyebek között olyan fejlesztési koncepció kidolgozását várja el, amellyel a reptér a térség logisztikai csomópontja lehet – közölte a légikikötő az MTI-vel szerdán.
Közleményükben azt írták, Györke Ernő több évtizedes, széleskörű nemzetközi légiközlekedési és logisztikai iparági tudással, valamint jelentős vezetői tapasztalattal rendelkezik. A Malév GH volt forgalmi igazgatójaként kellő tapasztalattal és átfogó tudással bír a légközlekedési igények kiszolgálásban. Az eddigi ügyvezető, Király Tamás, munkája elismerése mellett közös megegyezéssel távozott. A közlemény szerint a debreceni repülőtér forgalma folyamatosan erősödik, a 2012-2019 közötti időszak teljesítménye érdemben lendítette fel a beutazó turizmust és jelentős befektetés-ösztönző hatást gyakorolt a vonzáskörzetére. A repülőtér gazdaságfejlesztő és élénkítő hatása vitathatatlan a már Debrecenben működő, valamint a betelepülő gazdasági társaságok, a Debreceni Egyetemen tanuló külföldi hallgatók, valamint a város idegenforgalmi szektorában működő szállodák, éttermek, kulturális- és sportintézmények tekintetében – írták. A tulajdonosok – a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Debreceni Vagyonkezelő és az Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Zrt. – egyaránt elkötelezettek a repülőtér teljesítményének további fokozása, a műszaki beruházások és a forgalmat generáló járatfejlesztések mellett – áll a közleményben. A tulajdonosok elvárják az új vezetéstől, hogy a logisztikai forgalom és a személyszállítás teljesítménye mielőbb elérje a pandémia előtti szintet – olvasható a közleményben, amely leszögezi: a tulajdonosok ennek érdekében azt is elvárják, hogy a tervben lévő korszerűsítési és infrastrukturális beruházások gyorsan és hatékonyan valósuljanak meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium mint az állam többségi tulajdonrészének tulajdonosi joggyakorlója továbbra is támogatni fogja az üzletmenet folytonosságát annak érdekében, hogy a Debrecen International Airport a régió meghatározó kereskedelmi repülőterévé váljon. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mindezeken túlmutatóan elvárja az új ügyvezetőtől, hogy olyan fejlesztési koncepciót dolgozzon ki, amely révén a Debrecen Nemzetközi Repülőtér a térség meghatározó repülőtere és logisztikai csomópontja legyen – mutat rá a repülőtér közleménye.