Sötét mód ikon
2026 július 22
Tüntetés után folytatják az egyezkedést a Népszabadságról

Tüntetés után folytatják az egyezkedést a Népszabadságról

A sajtószabadságért Facebook-csoport szervezte rendezvényen részt vett a lap szerkesztőségének több munkatársa is, akik együtt, a lap mai – utolsó – számát hozva érkeztek a helyszínre.  Többen skandálták, hogy „Népszabadság”, „Demokráciát”, „Disznóság”, „Nem hagyjuk”, „Orbán, takarodj”, illetve „Szabad ország, szabad média”.

Gazdasági vagy politikai döntés?

Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. „Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés” – jegyezte meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A lap felfüggesztése mintegy nyolcvan embert érint. „Fogalmam sincs mit fogunk csinálni” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: egyelőre a becsomagolt személyes holmijukhoz sem férnek hozzá. Hargitai Miklós arról is szólt, hogy voltak a lépésnek voltak előjelei, ide sorolta többek között a kollektív szerződés felmondását a lapnál.

Az – egy létráról megafonon keresztül felszólaló – szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. „Azért nem lesz hétfőtől Népszabadság, mert túl jól tette a dolgát” – mondta. Kitért arra is, hogy a lap munkatársainak 2008 óta nem emelték a fizetését, viszont 2010 óta kétszer is csökkentették.

„Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: „nagyon pici területre szűkül vissza a sajtószabadság”.

Vége a szabadságnak

A rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki azt mondta: „abban a helyzetben vagyunk, hogy a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani”. Úgy fogalmazott: rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyják.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Gyors tervet „kérnek”

Murányi András, a napilap főszerkesztője a téren újságíróknak elmondta: szombaton tárgyaltak a kiadó képviselőivel, egyelőre nincs megegyezés, vasárnap folytatják. A kiadó azt kérte tőlük, tegyenek le egy üzleti tervet, amellyel rentábilissá tehető a lap. Ilyet 12 óra alatt nem lehet összeállítani – tette hozzá.

A főszerkesztő közölte: vasárnap megpróbálják fölvenni a munkát, fontosnak tartaná, hogy hétfőn megjelenjen a lap, de egyelőre ez nem valószínű. A kollégák szeretnének együtt maradni, és továbbvinni a lap szellemiségét – hangsúlyozta.

Egyezkedne a kiadó

Közleményük szerint szombaton a Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel. A kiadó ajánlatot tett, mely szerint a Mediaworks haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]

A Népszabadság főszerkesztője ismertette a menedzsmenttel a szerkesztőség álláspontját, amely szerint a szerkesztőség határozott célja, hogy „együtt maradjon, kizárólag az eddigi, független szakmai minőséget állítsa elő”. Hogy ez lehetséges-e és milyen formában és konstrukcióban, arról tovább egyeztetnek a felek – olvasható a Mediaworks közleményében.

Derült égből villám

A Mediaworks kiadó szombaton jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig.

A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.