Mi lesz veled dollár?
Donald Trumppal és új politikájával kapcsolatos találgatások esetében a fő kérdések a következők: Hova tart az amerikai dollár? Merre tart a kínai deviza és növekedés 2017-ben? A Brexit/Trump kettős „mumus” egy ciklus végét vagy valami új kezdetét jelenti?
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A három közül a legfontosabb kérdés az amerikai dollár iránya. Olyan leegyszerűsített globális piacon élünk, ahol a tranzakciók több mint 75 százalékát amerikai dollárban bonyolítják le.
Ha tehát a dollár jelentősen erősödik, az „akcióra” lesz „reakció”. Ez a reakció az USA növekedésének jelentős lassulása lesz, amelyet közvetlenül a kamatlábak vártnál nagyobb mértéke (ami csökkenti a potenciális növekedést), közvetetten pedig a globális növekedés csökkenése okoznak, mivel a fejlődő piacok a dollárban jegyzett adósságuk súlyos terhe miatt egyre kevésbé képesek visszafizetni a halmozódó hitelállományukat.
Fokozódik az amerikai recesszió kockázata. Az Jakobsen által eddig látottak közül legjobb recessziós modell (ezt a dél-afrikai NedBank alkalmazza) szerint, figyelembe véve a monetáris feltételeket és a fundamentális tényezőket, 60 százalék az Egyesült Államokban a recesszió esélye, szemben a piaci konszenzus szerinti 5-8 százalék valószínűséggel. Ez nagy kockázat, mivel tudjuk, hogy a részvénypiacon a nagy eladások főként recesszió idején mennek végbe.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Populizmus és választások
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a populizmus hangjait az USA-ban, és ebben a választásokkal teli évben Európában sem hanyagolhatjuk el ezeket. Egy biztos: ez a ciklus vége, nem egy új kezdet. A világ nem fog előrehaladni lezárt határokkal, globalizációellenességgel, kereskedelmi korlátozásokkal, versenyellenes szellemben. Mindazonáltal ezeket az erőket figyelembe kell venni, különösen azért, mert vezetőségváltás megy végbe a nemzetközi színtéren.
Trump korlátozza az USA importját, hazahívja a külföldi csapatokat (NATO), és visszájára fordítja az 1970-es évek óta fennálló Kína-politikát. A német kancellár, Angela Merkel lett a fejlett világ de facto vezetője – ezt a pozíciót soha nem kívánta, és kényelmetlennek érzi a németországi választások évében. Kína pedig be fog tölteni minden űrt, amely az USA irányváltása után keletkezik.
Erős legyen vagy ne?
A külföldi bankok 3,6 billió dollárt kölcsönöztek a fejlődő piacok vállalatainak, ennek az összegnek nagyjából 50 százalékát Kína kapta, ezért az első és a második kérdés egymással összefügg.
A kínai vezetés minden eddiginél „nyitottabbnak” mutatkozik a külpolitika és a befektetések terén, részben azért, mert nincs más lehetősége, részben pedig annak kétségbeejtő szükségessége miatt, hogy elterelje a figyelmet a folyton növekvő hazai adósságról és a tőkekiáramlásról.
Annak, hogy a kínai deviza túl gyenge, természetes velejárója, hogy az USD túl erős. Trump azt a dogmát is megkérdőjelezheti, hogy „az erős dollár az USA érdeke”, amely azóta van a köztudatban, amióta Bill Clinton pénzügyminisztere, Robert Rubin azt az 1990-es évek közepén bevezette (bár valójában soha nem volt megvalósított stratégia).
Vissza a hetvenes évekbe
Mindez felidézi az 1970-es éveket és Nixon 1971. augusztusi doktrínáját, amikor a pénzügyminiszter, John Connally egyoldalú 10%-os pótdíjat vezetett be az összes vámköteles importra, 10%-kal csökkentette a külföldre folyósított segélyeket, bezárta az „aranyablakot” (így az USD már nem volt szabadon aranyra konvertálható), továbbá 90 napos moratóriumot vetett ki a bérekre és az árakra.
Úgy tűnik, mintha a Trump doktrína átvenné ezt a mintát új vállalati adózási és kereskedelempolitikájához, amelyről annyi tweet-üzenetet írt.
Igen, a helyzet nagyban hasonlít az 1970-es évekre – ekkor az USA politikája a nagy vállalatokról, a lezárt határokról, a recesszióról (1973-75) és az USD-rezsimről szólt, amelyet Connally híres szavaival illethetnénk: „A dollár a mi devizánk, de a te gondod.” Ez megszüntette a Bretton Woodsi-rendszert és megszilárdította a dollár 20%-os leértékelését.
Az első negyedév felvet majd bizonyos kérdéseket, de az idő múlásával egy Nixon és Reagan keverékéből létrejött Trump-doktrínára számíthatunk, és mindenképpen ügyeljünk a nagy volatilitásra. A valódi konklúzió azonban 2017 egészére nézve a geopolitikai kockázatok fontossága lehet. Üdvözlet a monetáris politikai „tettetés és halogatás” korszak végének kezdetén!
