Sötét mód ikon
2026 július 23
Tovább segítheti a BÉT a magyar gazdaságot

Tovább segítheti a BÉT a magyar gazdaságot

Még egy hónapot várni kell

Tekintettel arra, hogy az adásvételhez a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is szükséges, a jegybank tervei szerint a tranzakció zárása 2015 december közepén valósulhat meg. A vételár részvényenként 3550 forint, azaz a teljes csomagért 13,2 milliárd forintot fizet a jegybank. A tőzsde vételára a jövőbeli eredményességen túl tükrözi a BÉT-nek a KELER-csoportban meglévő közel 47 százalékos részesedésének értékét is.

A BÉT vételárának meghatározását független, nemzetközileg elismert tanácsadócég értékelése alapozta meg – közölte az MNB. Az ügylettel az MNB részesedése – mivel már eddig is a részvények 6,95 százalékát birtokolta – 75,8 százalékra nő a BÉT-ben. Az új piacfejlesztési stratégia kialakításában, és megvalósításában az MNB együtt szeretne működni a jelenlegi meghatározó társtulajdonosokkal, a nagyszámú kisrészvényesnek pedig vételi ajánlatot kíván tenni.

A BÉT szerepe roppant fontos

A BÉT alapvető gazdasági szerepe, hogy a hazai vállalatok számára tőkebevonási lehetőséget biztosítson. Ezt a szerepét a hazai tőkepiac az elmúlt években – a régiós tőzsdeszövetség, a CEESEG tagjaként – egyre kevésbé töltötte be. A tőzsde keresleti oldalán ma a külföldi intézmények túlsúlya a jellemző. A kibocsátások száma és a forgalom olyannyira lecsökkent, hogy a tőkepiac jelenleg nem tölti be szerepét, így – a nemzetközi trendeknek megfelelően – az állam beavatkozása vált szükségessé – magyarázta az MNB.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A BÉT meghatározó tulajdonosaként a magyar jegybank számos olyan stratégiai újítás bevezetésére készül, amelyek a hazai tőkepiac fejlesztését szolgálják, és amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a hazai tőzsdei kibocsátók és befektetők számára.

E stratégia, illetve a tőzsde működésének átalakítása eredményeként egy egészségesebb szerkezetű pénzügyi rendszer jöhet létre az országban, amely egyre hatékonyabb módon szolgálja a gazdasági növekedést – fejtette ki közleményében a jegybank. A BÉT változatlanul a XETRA kereskedési platformon keresztül bonyolítja le ügyleteit – tette hozzá az új tulajdonos.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.